Még egyszer nem lesz olyan

Még egyszer nem lesz olyan izgalmas a City-QPR meccs, mint amilyen május 13-án volt az Etihadban.

_65677515.jpg

Sőt, gyanítom egy jó darabig nem lesz egyáltalán olyan fordulatokkal teli meccse a csapatnak.

Jön újra a QPR, de most a héten háttérbe szorult a meccs. Mozgalmas volt a hét, nagyon meglepő az unalmasnak mondható nyár után. Mintha mindent két nap alatt akartak volna bepótolni.

Csütörtökön sorsoltak a bl-ben, a halálcsoport kifejezést már eléggé elcsépelték, ideje lenne valamit kitalálni a D jelű négyesre. A City mellett a Real Madrid, az Ajax és Dortmund. Ennél már csak az lett volna keményebb ha a Juventus esik be az Amszterdam helyett, de így sem semmi, a hat legerősebbnek tartott bajnokság négy bajnoka együtt. Ilyenkor bukik ki milyen híg fos a 32 csapatos bl. Tisztára olyan fíling mint ’95-ben, ez lesz a bajnokok ligája a javából! Madridban kezdünk, Dortmundban zárunk, esély sem lesz arra, hogy a b csapat szerepet kapjon.

A bl árnyékában sorsoltak a ligakupában (új nevén Captial One Cup) is, az Aston Villa érkezik az Etihadba szeptember végén, sűrűvé téve az amúgy sem unalmas hónapot.

A másik ami a lekötötte a figyelmet, az igazolások. Csak kapkodtuk a fejünket mi folyik az átigazolási szezon véghajrájában.

A vezetőség igencsak belehúzott, az első fecske, Jack Rodwell után érkezett a veterán kapus, Richard Wright, Javi Garcia a Benficából, a fiatal angol szélső, Scott Sinclair, a még fiatalabb Matija Nasztaszics a Fiorentinából, a jelek szerint arról a passziójáról Mancini nem tud leszokni, hogy Olaszországból hozzon egy veteránkor felé gyalogló ex-játékosát (Vieira és Pizzaro eddig ugyebár), most Maicont vásárolta ki az Interből.

Mellette akik mentek, ők sincsenek kevesen: Adebayor a Spursbe, de Jong a Milánba, Adam Johnson a Sunderlandbe és Vladímir Weiss a Pescarába igazolt, Értük egy egész értékelhető összeget (20 millió font körül) sikerült bezsebelni, a megsporólt fizetésekről nem is beszélve. Szavics is távozott, ő a Nasztaszics biznisz részeként Firenzébe került. Három nevesebb játékos ment még el, ők sajna csak kölcsönbe, de legalább nem kell nekik (az egész) fizetésüket állni, Bridge a Brightonban, Santa Cruz a Malágában és Boyata a Twentében tölt el egy évet (lesz persze egy külön jövős-menős poszt is, de csak meg kellett a történésekről emlékeznünk).

A Queens Park pocsékul kezdte a szezont, otthon gyógyította őket a Swansea 5:0-ra (!) (Scott Sinclair is vállalt ott egy gólt amúgy), majd kiszenvedtek egy 1:1-et a Norwich otthonában.

Átigazolási ügyben nagyon aktívak voltak, hoztak két kapust, az angol válogatott Greent, és nekik is kellett egy öreg brazil az Interből, levadászták Juliusz Cézárt. A védelembe hozták a Chelseanek nem kellő José Bosingwát, és a unitedes ikerpár Fabio nevű részét. A mu-ból jött még a SAF elképzeléseibe már nem illő dél-koreai Pak. A középpályájukra last minute érkezett az ex-madridi Esteban Granero. Említésre méltó igazolásaik még a kanadai Junior Hoilett, a Nancytól megvett Samba Diakité, a Marseilleből hozott kameruni válogatot Stéphane Mbia és az ex-Fulham csatár Andy Johnson.

Stéphane Mbia
Centre Back

Legnagyobb nevű távozójuk Buzsáky Ákos, és persze Joey Barton, aki elment kölcsönbe Marseillebe, bár amúgy sem játszhatott volna ma, a bajnokavatón bemutatott performansza miatt.

Papíron sokat erősödtek, nem mondhatni, hogy rossz a keretük, de kell még idő, hogy összerekaja őket Hughes. Bízom benne, hogy ma nem lesz még készen a csapatépítéssel.

Sérültjük nincs, egyedül Samba Diakite nem utazott el Manchesterbe személyes (családi?) problémák miatt.

A Citynél kérdés, látunk-e valakit az újak közül (a hírek szerint ezen a héten Suárezt felrendelte Mancini a tarcsiból, rá aztán tényleg kíváncsi lennék élesben), na és persze az is, melyik taktikai variációban küldi fel a csapatot Mancio.

Az eddigi sérültek közül Barry esélyes a visszatérésre (Micah és Kun még nem), Balotelli a hírek szerint egy kisebb korrekciós szemműtéten esik át a hét elején Balotelli, így az ő játéka is kérdéses.

Szóval, még egyszer nem lesz olyan meccs mint a májusi az fix. Pláne a védekezésben nem legyen olyan. Nem kéne két gólt kapni, és hátrányba kerülni (ezt a jó szokását megtartotta az előző QPR meccs óta a gárda), egy ilyen zűrős hét után jó lenne, ha legalább a pályán nyugalom lenne.

Kezdés 18:30, tv: digi, stream erre.

Bár ugyanolyan nem lesz ma, ezt a videót megunni nem fogjuk, soha: