Visszatértek, visszatérünk!

Július 5. Az új szezon kezdete. Az Európa-bajnokságon szereplő játékosokon kívül mindenki megérkezett Carringtonba, és kezdetét vette a felkészülés.

Nem csak az alapozás kezdődött ma el, hanem hivatalosan is bemutatták a csapat új mezét, sőt, a sky sports és a liga vezetői elkészítették az első három forduló pontos menetrendjét.

Elkezdődött a 2012/2013-as szezon.

Már két hónapja el lehetett csípni az új mezt, akkor még hitetlenkedtünk, de egy hétre rá már biztosak lehettünk benne, hogyan is fognak festeni a fiúk az új szezonban.

Másfél hónap eltelt, de hivatalosan csak ma mutatták be az utolsó umbro felszereléseket. Ahogy egy éve, most is egy Gallagher testvér volt a főszereplő idén Noel volt a soros, Vinny Kompany társaságában pózol a vadonatúj mezekben.

A képek Belgiumban készültek, ahol Noel zenekarával lépett fel a múlt héten. Kompany megnézte a showt, sőt az spanyol-olasz Eb-döntőt is együtt nézték meg. Sajnos zenei produkció idén nem kísérte a nagy leleplezést.

A mai nap meghatározták az első három forduló pontos időpontjait. Mint ismert a Chelsea elleni Community Shield meccs augusztus 12-én, vasárnap lesz (magyar idő szerint), 12:30-kor, a birminghami Villa Parkban. A Premier League első fordulójában az újonc Southampton látogat az Etihadba, 19-én vasárnap, 15:00-kor. A második fordulóban a City utazik az Anfieldre, 26-án vasárnap, 15:00-kor. Szeptember 1-én szombaton, a QPR érkezik Manchesterbe, a kezdés 16:30. Egyelőre ennyi.

Update, időközben befutott az umbro reklámja a mezről, show your City!

https://www.youtube.com/v/giAdJ89fEAs?version=3&hl=hu_HU&rel=0

Nem csak a bemutatóról és az időpontok kiosztásáról szólt a nap, hanem az újrakezdésről is. Megérkeztek az Eb-n nem szereplő játékosok, és megkezdődött az alapozás. Jöjjön néhány kép az első napról:

Start!

Előkerült a laszti is:

Új idény, új csukák:

A brit olimpiai csapat edzője, Stuart Pearce személyesen látogatta meg a keret egyetlen City játékosát, Micah Richardst.