Lesz-e Tévezből Rodney Marsh?

A Porto elleni EL-meccs mellett Carlos Tévez visszatérése is lázban tartotta a Manchester City drukkereit múlt héten. Carlitos pár napja már meg is jelent a carringtoni edzőközpontban, azonban a Mancinivel való találkozás a portugál kirándulás miatt még várat magára. Az ügy kapcsán természetesen hatalmas a médiaérdeklődés szerte Angliában, számtalan cikk/írás jelent meg, hogy vajon pozitív avagy negatív hatással lesz-e a csapatra az ex-csapatkapitány visszatérése.

Múlt héten egyébként egy rövid poszt erejéig mi is érintettük a témát itt a blogon. Tévez visszatérését több újságíró is párhuzamba állította egy 40 évvel ezelőtti sztorival, amely Rodney Marsh-hoz kötődik. Hajtás után kiderül, hogy ki is ő és, hogy hogyan kapcsolódik egyáltalán Tévezhez az ő személye.

Rodney William Marsh-t generációjának egyik legnagyobb tehetségének tartották a 60-as és 70-es években. Pályafutását a Fulhamben kezdte, azonban négy év alatt nem sok érdemlegeset tudott letenni az asztalra a Craven Cottage-en, így 1966-ban átigazolt egy másik londoni csapathoz, a Queens Park Rangershez. A „Hoops„-nál már igazolta kiemelkedő tehetségét, a csatárként játszó Marsh vezetésével a QPR a harmadik vonalból egyenesen az első osztályba robogott, sőt 1967-ben még behúzta a ligakupát is. Marsh a hat év alatt pedig 211 meccsen 106 gólt mutatott fel, ami meggyőzte Malcolm Allisont arról, hogy érdemes szerződtetni.

Marsh és Allison.

1972-ben klubrekordot jelentő 200 ezer fontért vette meg szezon közben a Manchester City az egyik legjobb formában lévő angol támadót. A City ekkor négy pont előnnyel a tabella élén állt, minden esélye meg volt tehát arra, hogy 1937 és 1968 után harmadjára is bajnok legyen. Allison úgy beszélt Marsh-ról, hogy ő az utolsó fogaskerék a tökéletes gépezetben. Az igazolás azonban visszafelé sült el, nem is kicsit…

Marsh egyéni, már-már önző játékstílusa abszolút nem passzolt a Manchester City sok passzos, kombinatív játékához. Allison húzása olyannyira nem vált be, hogy a City játéka gyakorlatilag szétesett Marsh miatt és a bajnoki cím is elúszott. A négy pontos fór hamar eltűnt és végül csak a negyedik helyre tudott odaérni a City. Allison pedig le is lépett a süllyedő hajóról a Crystal Palace-hoz. Az eset igen erősen beleégett a City történelmébe, szinte nincs egy olyan City drukker még ma se az Eastlands-en, aki nem ismerné a történetet.

Az akkori csapattársak is nyíltan beszéltek róla évekkel később: „Őrültség volt a finisre egy olyan öncélú tehetséget szerződtetni, mint amilyen Rodney is volt. Tényleg egy szenzációs játékos volt, remek egyéni képességekkel, de egyszerűen nem illett a csapatjátékba.” – mondta Joe Corrigan, a City akkori kapusa.

„Attól a pillanattól kezdve, amikor Rodney rálépett a Maine Road gyepére, elkezdett minden a visszájára fordulni. Fantasztikus játékos volt, de mindig csak magára gondolt.” – így Mike Doyle.

Marsh sokáig visszautasította a vádakat, ám idővel beismerte, hogy valóban az ő személye és játékstílusa borította fel a csapat egyensúlyát. Azt azonban máig nem érti, hogy sokan még mindig nem tudtak megbocsátani neki. 2003-ban egy tévéinterjúban egyébként „Big Mal” is őszintén elismerte, hogy hiba volt Marsh-t szerződtetni.

Marsh-t természetesen a Gallagher-fivérek is ismerik. Az oasis „Definitely Maybe” című album borítóján szerepel is egy kép róla.

Visszatérve Tévezre még néhány gondolat erejéig. A párhuzam némileg sántít Marsh-al, hiszen Carlitos nem ismeretlenül tér vissza a csapathoz, sőt azt sem lehet mondani, hogy a játéka annyira önző és öncélú lenne mint anno Marsh-é. Feltehetőleg így nem fog különösebb gondoz okozni neki, hogy beilleszkedjen egy relatíve jól működő csapatszerkezetbe. Sok fog függeni attól, hogy Mancini és Tévez képes lesz-e túltenni magát a müncheni eseményeken és erre a rövid időre létrejön-e egy normális munkakapcsolat kettejük között.

Mindenesetre a régi nagy öregek is megszólaltak az esettel kapcsolatban. Ahogyan Marsh-ról is korábban, Corrigan elmondta a véleményét Tévez visszatéréséről is: „Tévez távozása után a csapatmorál erősebb lett és az eredmények is jöttek szépen. Nagyon remélem, hogy nem kapja meg az esélyt a játékra.”

Az egykori játékosnak és elnöknek Francis Lee-nek hasonló a véleménye: „Nem engedheted meg azt, hogy egy ember miatt kockáztasd az öltözői rendet és azt a remek szellemiséget, amely manapság a City-t körbeveszi. Ha ezt tönkreteszi, az megbocsáthatatlan bűn lenne.”

Tévez a hírek szerint hamarosan találkozik Mancinivel és bocsánatot fog kérni.