Jó, hogy vége a hónapnak

Végre vége a hónapnak.

Nyolc kemény meccsen van túl a csapat, a mérleg három győzelem, négy vereség és egy döntetlen. Mivel a ‘pool elleni x a kupakiesést jelentette (mondani sem kell, a united elleni zakó az FA kupamenetelésnek vettet véget), így nyugodtan ki lehet mondani: az idény legsikertelenebb hónapját hagytuk a hátunk mögött.

Elfogyott, elfáradt, leeresztett a csapat, elég rendesen kipukkadt az ősszel látott Manchester City. Az egyetlen pozitívuma a hónapnak, hogy nagy nehezen a tabella élén maradt a csapat, és a Chelsea pontvesztéseinek köszönhetően biztosan megvan valamelyik érem, azaz a Bajnokok Ligája főtábla. Ráadásul a Spurst nem tartom képesnek arra, hogy 15 forduló alatt 6 ponttal többet szerezzen mint mi, azaz most kellene megnyugodni, hiszen csak egy dolgot tenni, előnyben maradni a untiddel szemben! Most egy hónap alatt játszanak a Chelseavel, a ‘poollal és a Tottenhammel. Kizárt, hogy ne hullajtsanak több pontot mint a City, és a bajnokság végjátékában nekik kell az Easlandsre látogatniuk!

Tizenöt meccs van hátra. Mancini 90 ponttal számol, hogy meglegyen a bajnoki cím, azaz még tizenkét győzelemmel tervez (és három vereséggel), én a jelenlegi formát figyelembe véve örülnék, ha meglenne a 30 bajnoki pont a hátralévő 15 meccsen, a kulcs az áprilisi derbi lesz, ott nem szabad hibázni!

Mi lesz, mit várhatunk a februártól?

Elsőnek a csapatnak össze kell magát szednie, minél előbb! Nem gondoltam volna, hogy Yaya távozása ekkora léket üt a csapaton, mint a zátony a Costa Concordián. Ő a City szíve, de azt hittem pár hetet kibírnak nélküle a többiek. Két hét és vége az ANK-nak, Koloval megváltás lesz a visszatérte. Džeko is a padlón, mostanság csak a frizurájával, vagy egy-két felesleges kakaskodással véteti észre magát… Eltűnt belőle a könnyedség, a lazaság. Görcsösen csak olyan teljesítményre képes mint egy éve, ami pedig nagyon nem jó! Ősszel láttuk, hogy a képességeivel nincs baj, de valamelyik edzője összekaparhatná végre! Kompany visszatért az eltiltása után, stabilabb lesz a védelem. A gólhelyzetek megvannak, csak a góllövő cipőket kell újra megtalálni. Balotelli még két meccsig nem lesz, az ő tudása is el fog kelleni egy-egy kiélezett szituációban. Megérkezett Mancini chilei csodafegyvere, bár mi egy csatárra vártunk, lehet, hogy tényleg lendületet ad a csapatnak a másik alacsony Daviddal? A bírok finoman szólva sem kedveztek januárban, ennek a tendenciának is véget kell egyszer érnie.

A februártól viszont elsősorban 9 bajnoki pontot, és egy EL továbbjutást várunk. Semmi mást.

A kedd esti meccs, még viszont vastagon januári volt. Liverpoolba általában tényleg nem győzni jár a csapat, de ez már tényleg bosszantó.

Már a kezdet sem volt biztató, a hatodik percben a gólvonalról kellett Lescottnak fejjel mentenie, majd még ebben a percben Richards lövését védte lábbal Howard.

Az első nagyobb helyzet Agüero előtt adódott, Clichy kapcsolt egy rosszul elvégzett hazai szabadrúgást, Silvának passzolt, aki kiugratta Kunt, aki megtáncoltatott három védőt, majd mellé lőtt.

A legnagyobb Toffees gólhelyzet egy Baines beadás után alakult ki, amit simán visszafejeltek Fellaininek a City védő között, de szerencsére a belga nem találta el jól a labdát.

Nasri viszont majdnem meglőtte élete gólját, a huszonötről leadott lövése a felsőlécről kifelé pattant. Hihetetlen pech… Ha ez bemegy lendületet kapott volna a csapat, és meglett volna a meccs, de ez a szituáció is tovább mélyítette az apátiát.

Ezután következett az est legbizarrabb performansza.

Jöhet a szünet, mindig elcsodálkozom, hogy milyen röhelyesen kicsi a Goodison Parkban az öltözőbe a lejárat. A játékosok úgy érzik magukat miközben elhagyják a pályát mint én reggelente a Ferenciek terén.

Labdarúgás

A második játékrészben volt a két vitatott jelenet, a bíróval és Fellainivel a főszerepben. Az elsőnél Agüero tört be a tizenhatoson belűre, a belga becsúszott, de nem érte a labdát, csak Kun lábát. Ez tizenegyes volt.

A másodiknál leütközte a félpályánál Džekot, és ebből szerzett labdát az Everton. Drenthe megindult, kiadta balszélre, Baines beadását megcsúsztatták, a labda Donovan elé került, aki nem lőtt, hanem Gibsonnak passzolt, aki lőtt, és a Barryn megpattanó labda a hálóba vágódott… 1:0.

Nem akarok a bíróval foglalkozni, nem is számolom hányadik kétes ítélet volt ez mostanában, de kezdem elhinni, hogy Mr. Walton a szurkolók kedvence tényleg nem csípi a csapatot.

A Citynél volt többet a labda, több volt a kapuralövése is, de ziccert nem tudtak kialakítani a támadók.

A meccs után Mancini magára vállalta a vereséget, mondván, az ő készítette fel rosszul a csapatot, nem fordított kellő figyelmet a felkészülésre, lebecsülték az ellenfelet, stb. Én úgy gondolom ezzel a játékos válláról akarta levenni a felelősséget, csökkenteni a nyomást, remélem bejön a húzása.

Az Everton a legrosszabb teljesítményét az idényben az Etihadban produkálta, míg a City a Goodison Parkban…

A meccs jegyzőkönyve, és az összefoglaló.

Jó, hogy vége januárnak, de mi jön ezek után februárban? A facebook oldalunkon szavazhatsz arra, akivel a legkevésbé voltál elégedetlen a múlt hónap során.