Itt a tél! Ellátogatnak a városba a szarkák.

Ma igencsak érdekes meccs lesz az Etihad Stadionban. A bajnokságban két veretlen csapat van a Manchester City és a Newcastle, ők feszülnek délután egymásnak.

Nagy eséllyel ma megszakad a fekete-fehérek jó szériája, és csakúgy mint az Aston Villát, a Newcastle gárdáját is a City fogja lejtőre tenni.

A legerősebb támadósor a legmasszívabb védelem ellen, jó kis meccs lesz!

„Itt a tél! Ellátogatnak a városba a szarkák.” bővebben

Manchesteri átigazolási körkép II. – Az érkezők

Tegnap a Manchesterből távozókat mutattuk be, ma jönnek az érkezők!

A vezetők idén is eltapsoltak egy új debreceni és Albert stadionnyi összeget, nézzük meg kikre!

„Manchesteri átigazolási körkép II. – Az érkezők” bővebben

Manchesteri átigazolási körkép I. – A távozók

A két hetes bajnoki szünet megfelelő időpont arra, hogy áttekintsük két részben, kik, mikor, és hová távoztak, ill. honnan érkeztek (a szokás szerint igencsak mozgalmas…) nyári átigazolási szezonban, és milyen teljesítményre voltak képesek.

Ismételten tetemes mínusszal zárt a csapat, de Mancini még mindig elégedetlen a keret összetételével, nincs vége a Tévez sagának… Folyt. köv. januárban?

Tehát: a sok nyári pletyka után végre jöhetnek a konkrétumok!

„Manchesteri átigazolási körkép I. – A távozók” bővebben

AJ hosszabbít

Bár nincsen bérelt helye a kezdőcsapatban, Mancini hosszú távra tervez az egyik legjobb angol balszélsővel. A jelenlegi szerződését a hírek szerint 2015-ig tolta ki, annak ellenére, hogy több pletyka is felmerült a távozását illetően. Nagy öröm, hogy marad AJ, hiszen a csapat egyik legtechnikásabb játékosáról van szó, aki általában csereként beállva mindig tud lendíteni a támadójátékon. Mutatunk is egy videót, hogy miért volt érdemes hosszabbítani vele.

„AJ hosszabbít” bővebben

Manchesteriek válogatott mezben

Az elmúlt héten a játékosok nagy része hazája válogatottjánál töltötte, és sikerült is átmenteniük a Cityből a jó formájukat.

Lássunk néhány videót:

„Manchesteriek válogatott mezben” bővebben

Időpontváltozások

Sir Alex Ferguson is panaszkodott nemrégiben, hogy a televíziós társaságok túl nagy szerepet játszanak a labdarúgásban. Ez így van, de többek között a tv-s jogdíjak miatt élhetnek a csapatok ilyen nagy lábon, és nem mellékesen nekünk is öröm, hogy gyakorlatilag az összes meccset láthatjuk!

Február elsejéig tudjuk már pontosan a csapat menetrendjét, és a londoni kupakirándulásnak is kitűzték a napját.

„Időpontváltozások” bővebben

Az a bizonyos aranykorszak

Egy kicsit visszapörgetjük az idő rohanó kerekét és néhány mondatban megemlékezünk a klub valaha volt legszebb időszakáról. Jöjjön egy kötelező töri korrepetálás.

manchester city retrócity mike summerbee colin bell francis lee joe mercer malcolm allison neil young angol foci

„Az a bizonyos aranykorszak” bővebben