The Mancini Touch

Megvan!

Sikerült! Összejött a Manchester City első győzelme a Bajnokok Ligájában!

Nem sokon múlott, de még él a reális esély a továbbjutásra, pláne, hogy a csoport másik találkozójának a végeredménye is számunkra kedvezően alakult!

Mancini ismét kevert egyet a kártyán. Az Aston Villa elleni kezdőcsapathoz képest négy helyen változtatott, és Yaya Touré is egy sorral hátrébb kezdett.

A meccs nem úgy kezdődött ahogy vártuk… Silva eladott egy labdát a térfél közepén, de Jong nem érte el… Máris a Villarrealnál a labda, Rossi lő, kipattan Hartról. Cani egyedül, megoldja. 0:1… Nagyon hamar jött ez. Meg is zavarta a csapatot, egy kis időre a spanyolok fölénybe is kerültek. Ráadásul egy újabb olyan gól München után mikor a kipattanót nem takarítják el a védők, hanem az ellenfélhez kerül, és jön a gól…

Még az első félidőben szokatlan lépésre szánta el magát, lehozta Adam Johnsont! A szélső érthetetlenül rosszul játszott, keveset futott, nem kereste a többieket, hogy játékba kerüljön. A pályán töltött negyven perc alatt húsz alkalommal ért labdához (persze nem  minden esetben jól…), a nem túl foglakoztatott Hart is tizenegyszer találkozott a játékszerrel ennyi idő alatt. Mancini a meccs után azt nyilatkozta, hogy ez taktikai csere volt, és nem a játékos formája miatt (na, persze!), és a meccs után megbeszélték, és minden rendben… Igaz én Milnert hoztam volna be és nem Barryt, de legalább érdemben belenyúlt egy meccsbe.

A csere után három perccel jött az egyenlítés!

A félidőben a távoli bombái miatt legveszélyesebb játékos Kolarov indult meg a bal szélen, középre adott, és bár a labda nem jutott el Džekóhoz, Marchena a hálóba lőtt! 1:1!

Kezdőcsapat

A második félidő egyértelműen a City volt fölényben, de nem véletlenül fogalmazta meg sokunk gondolatát Mancini a meccs után „Nem gondoltam volna, hogy felállunk a padlóról..”. Főleg, hogy csak egy Kolarov lesgólra „futotta”. Džeko számtalan helyzetet hagyott ki, és ha nem lett volna a válogatottban a franciáknak lőtt bombagólja, azt is hihetnénk megint elfelejtette, hogy is van ez.

Reménysugárként a 62. percben jött Agüero de Jong helyett. A holland a csípőjét fájlalta, remélhetőleg semmi komoly, és a derbin ismét kezdhet. Ráadásul 80. percben Nasrit is le kellett hozni, többen látták, mikor távozott a stadionból, sántikált… Várjuk a hivatalos híreket mindkettőjükkel kapcsolatban!

A 90. percben egy kivédett Zabaleta fejes után azt is hihettük volna vége, de idén a csapat úgy tűnik megnyeri azokat a meccseket, amelyeket tavaly nem!

A 93. percben Zabaleta beadása után Agüero a hálóba lőtt! Megvan! 2:1! Hihetetlen!

Agüero gólja

Roberto Mancini elégedett lehetett a meccs után:

Megérdemeltük a győzelmet, mert több helyzetünk volt mint a Villarralnak. Sergio Agüero gólja nagyon fontos volt. A sikerünkkel újra minden nyitottá vált a csoportban, amelynek akár még az élén is zárhatunk! A Villarreal veszélyesen kontrázott, és remekül futballozott. Azt már a találkozó előtt megmondtam, hogy az a legfontosabb, hogy győzzünk ma este. A Bajnokok Ligájában természetes, hogy egy újonc meccsről meccsre fejlődik, így teszünk mi is!

Megvan a győzelem, de a neheze még csak most jön!

Két hét múlva mindenképpen győzni kell a spanyolországi „visszavágón”, és az utána lévő két meccsen is szerezni kell négy pontot a biztos továbbjutáshoz!

Nem lehetetlen, de nagyon kemény menet lesz! Az viszont jó hír, hogy már lehet számítani Balotellire a következő meccsen, és addigra talán Tévez ügye is megnyugtatóan rendeződik.

gólöröm

A meccs összefoglalója:

A találkozó jegyzőkönyve.

Nincs más hátra ma estére, dőljünk hátra, vegyük elő a lenti lemezt, rakjuk be a lejátszóba, pihenjünk egy kicsit, és várjunk a vasárnapot!