„Túra LA-ben” – Micah naplója. 12. rész

Végéhez ért az amerikai kaland, véget ért Micah naplója.

Az utolsó, 12. bejegyzés.

Kicsit szomorú vagyok, mert ez az utolsó naplójelentkezésem, igazán élveztem minden pillanatát. Fantasztikus túra volt, szerintem príma formában vagyunk és a légkör is remek lett a táborban.

Tegnap elmentem a UFC (egy ketrecharcos klub) edzőtermébe és nagyon jól éreztem magam! Párszor megpofoztuk a bokszzsákokat és tanultunk pár olyan technikát amit a harcosok is használnak bunyó közben. Aztán kipróbáltuk a ringet is, ahol két sráccal álltunk szembe. Miguel Torres és Fredson bár nem tűnnek olyan izomkolosszusnak, fele akkor testsúllyal és magassággal is simán padlóra vittek. Az előbb említett technikának sokkal nagyobb a jelentősége, mint magának a nyers erőnek. Bár nem fogok „szakmát” váltani, azért ezentúl figyelemmel követem majd a srácok teljesítményét.

Lassan a célegyenesbe fordulva elmondhatom, hogy én személyesen és maga a csapat is fejlődött az ittlétünk során. Minél többet akarok fejlődni a tavalyi önmagamhoz képest, hogy Európa egyik legjobb jobbhátvédje váljon belőlem. Szeretnék több szerepet vállalni az angol válogatott szerepléséből is, de egyelőre a City fő prioritás. Még mindig tudok tanulni és ha megúszom sérülés nélkül, hiszem, hogy képes leszek

Micah