Továbbra sem édestestvér

letoltes.jpgNem volt egyszerű a döntés, hogy mégis melyik ellenfelünk érdemelje ki a szezon legellenszenvesebb csapata címet, végül aztán maradtunk a jól bevált receptnél és a városi tesóra esett a választásunk.

Azt előre leszögezném, hogy semmiféle bántó, becsmérlő vagy éppen nagyképű jelleggel íródtak e sorok. Lesznek benne olyan részek is, amelyek minden bizonnyal az összes vörös szívet megdobogtatják és persze olyanok is, amelyek a kékekhez állnak közelebb. Következzen hát a szezont értékelő sorozatunk következő része: a legköcsögebb ellenfél idén, a Manchester United.

Elsőként itt van a napokban visszavonult vörös játékmester, Mr. Scholes nindzsarúgása az  FA  Kupa elődöntőjéből. Az ominózus jelenetről a csupaszív szélső hátvédünk, PabZab talán többet tudna mesélni, az idény összes merénylete közül talán ez volt a legocsmányabb, amit elszenvedett. Előszeretettel hozzák példának ellenfeleink de Jong brutális, Xabi Alonso-val szembeni belépőjét a tavaly nyári labdarúgó világbajnokságról, amiért valljuk be őszintén, tényleg több járt volna akár egy piros lapnál is. No, de azért Scholes talpalása sem volt éppenséggel egy babasimogatás, épp ellenkezőleg, felért egy sebészeti beavatkozással (amint azt a mellékelt képen is látható). A videón tisztán ki lehet venni, hogy semmiképpen sem beszélhetünk egy ártalmatlan szituációról, Scholesy egyetlen célja az volt, hogy szabálytalankodjon minden áron, amit nem kellene egyből feltétlenül elítélnünk, hiszen ez a labdarúgás része. A kutya ott van elásva, hogy simán megtehette volna, hogy – miután észrevette, hogy semmi esélye a labda megszerzésére – visszahúzza a lábát és akár még a játék is folyt volna tovább. Ehelyett inkább szándékosan megtaposta (éles stoplival) Zabaleta combját. Ez bizony köcsögség.

https://www.youtube.com/v/2MpeiJANW2U?version=3&hl=hu_HU&rel=0

A 2010/2011-es szezonban háromszor mérkőzött meg egymással a két manchester-i gárda. Egyszer a fentebb említett Kupaelődöntőn, valamint kétszer a bajnokságban. Az őszi meccs elég felejthető volt, ismerjük el, hála szeretett menedzserünk bunkertaktikájának. A februári mérkőzés ugyanakkor már jóval izgalmasabbra sikeredett. Jóval több helyzetet és ami a legfontosabb, gólokat láthatott a tisztelt nagyérdemű. Először Nani szerzett gólt a hazaiak részére, ezt David Silva szerencsés gólja még egalizálta, de aztán jött az Old Trafford Shrek-je és valami piszok elképesztő gólt vágott. Angol pályákon (főleg egy angol játékostól) picit szokatlan az ollózós gól, ettől függetlenül megemeljük most az egyszer képzeletbeli kalapunkat Wayne Rooney előtt, mert tényleg szenzációs gól volt. Ugyanakkor többszörösen is kár, hogy ezt pont ellenünk mutatta be, mert egyrészt egy győztes gólról beszélhetünk, másrészt a mérkőzés vége felé pokoli demoralizáló hatással volt a City-re. Ez bizony köcsögség.

Kicsivel több mint egy évvel ezelőtt már közel voltunk ahhoz, hogy végre egy trófeát nyerjen a csapat. Mark Hughes akkori bandájának a ligakupa megnyerésére volt a legnagyobb esélye, miután egészen az elődöntőig ment a csapat, ott aztán megint a városi tesvírünket sodorta elénk a sors. Akkor, azt a párharcot végül a junájtid nyerte meg és masírozott be a Carling Cup döntőjébe. Idén áprilisban megint összeakasztotta a bajszát a két csapat, ezúttal a már említett FA kupa elődöntőben. A többit már valószínűleg mindenki ismeri: Yaya Touré győztes góljával a junájtidon át vezetett az út a döntőbe, ahol aztán ugyanő megnyerje a Manchester City-nek a földkerekség legnagyobb hagyományokkal bíró kupáját. Ez bizony NEM köcsögség.

 

A két klub közti versengés jövőre még kiélezettebb lehet, ami ránk (drukkerekre) nézve csak jól sülhet el. Itt van mindjárt az augusztus 7-i Community Shield, ahol a két gárda mérkőzése nyitja meg az új bajnokságot. Bízzunk benne, hogy a Scholes-féle jelenetek nem lesznek szerves részei az összecsapásoknak, hanem inkább Rooney és Yaya Touré mozdulatai lesznek azok, amelyekről sokáig el lehet mazsolázgatni.