A hab lehetett volna a tortán

Harmadik hely a Premier League-ben és kupagyőzelem a Wembley-ben.

Évtizedek óta a legsikeresebb szezont tudhatja maga mögött a Manchester City, amely ősztől a Bajnokok Ligája csoportkörében is megméretteti magát. Kevés negatívumot találunk a nemrég befejeződött labdarúgóidényben, egy valamivel kapcsolatban azonban lehet hiányérzetünk: ez nem más mint a Dinamo Kijev elleni kínos kupakudarc.

Hajtás után jön a szezon csalódása.

A sorsolás kedvezően alakult számunkra az Európa Ligában, mert két könnyebb ellenfelet (Red Bull Salzburg és Lech Poznan) és egy nagyágyút (Juventus) húztak mellénk az “A” jelű csoportba. Három forduló után már mind a három ellenfél a mi seggünket nézte, így aztán a csoportkörben egy pillanatig sem forgott veszélyben a továbbjutásunk, egyedül az volt kérdéses, hogy első vagy második helyen végez a csapat a csoportban. Ekkor már az összes fogadóirodánál kivétel nélkül mi voltunk az Európa Liga legnagyobb esélyesei. Végül holtversenyben a Rudnevs vezette lengyel meglepetéscsapattal kvalifikáltuk magunkat az egyenes kiesési szakaszba, ahol a görög Arisz Szaloniki várt ránk februárban.

Szalonikiben fantasztikus hangulat fogadta a polgárokat, de ez cseppet sem zavarta meg Silváékat, sőt. A leseket kivéve minden statisztikai mutatóban felülmúltuk a görögöket és kevés hiányzott ahhoz, hogy győzelemmel készüljünk a visszavágóra. A számtalan helyzetből egyet sem sikerült kihasználni és mivel az Arisz nem megnyerni, hanem csak túlélni akarta ezt a meccset, maradt a 0-0-ás végeredmény. A hellének Manchesterben is hasonlóan álltak hozzá a mérkőzéshez, ezúttal azonban nem volt kegyelem. A téli szerzemény, Edin Dzeko duplájával már az első játékrészben eldőlt a továbbjutás, Yaya Touré pedig a második félidőben beállította a 3-0-ás végeredményt (ami egyébként hűen tükrözte a két csapat közti különbséget is). Az Arisz kipipálva, a nyolcaddöntőben jöhetett az ukrán élcsapat, a Dinamo Kijev Sevcsenkóstúl.

Arra számítani lehetett, hogy lényegesen jobb játékerőt képviselnek az ukránok, mint az előző ellenfelünk, ennek ellenére mi voltunk ennek a párharcnak is az esélyesei. A márciusi tél azonban túl hidegnek bizonyult és csúnyán megfáztunk a Valerij Lobanovszkij Stadionban. Az odavágón semmi sem jött össze, nyugodtan megállapíthatjuk, hogy kínszenvedés volt az egész meccs. A támadó szekció hiába erőlködött, gólt azon az estén csak csodával határos módon sikerülhetett volna szerezni. Csoda nem volt, csak két kijevi gól, hála a védelem két rövidzárlatának. Tudta mindenki, hogy ennél jóval több kell a továbbjutáshoz, ment is a szokásos szájkarate Mancini-től, ezúttal még talán hittünk is neki, mert otthon nem tűnt olyan ledolgozhatatlannak az a két gól.

A visszavágó kétségkívül Mario Balotelli-ről szólt. Még el sem kezdődött a meccs, rögtön tanúbizonyságát adta arról, hogy őt bizony nem tanították meg arra, hogy hogyan is kell felvenni egy megkülönböztető trikót. A vicces jelenet után Balotelli sokat tehetett volna azért, hogy a City még az első félidőben ledolgozza hátrányát: előbb Micah passzát nem tudta értékesíteni másfél! méterről az üres kapuba, majd David Silva bombáját hatástalanította Sevcsenkóék nagy örömére. Az első félidő vége felé már nagyon érett a hazai gól, a kijeviek alig-alig tudtak kijönni saját térfelükről. Gól nem jött, helyette viszont megint aktivizálta magát SuperMario. Mancini kedvence úgy akart csapatán segíteni, hogy amolyan dejongosan letalpalta a Kijev bal bunkóját. A megyekettőben ezért minden bizonnyal vagy féltucat kapanyél indult volna röppályára Balo irányába, itt viszont e helyett jött a teljesen jogos piros lap.

A csapat lendületét meg is törte a kiállítás, mert a Dinamo több veszélyes támadást is tudott indítani. Meglepetésre azonban egy szabadrúgásból elsült Kolarov balosa és a félidőre egy gólt lesikerült faragni a hátrányból. Fordulás után azonban akaratgyenge és pontatlan játék jellemezte Tévezéket, Mancini cserékkel próbálta frissíteni csapatát (bejött a sérülésükből felépülő Milner és Adam Johnson), de ez sem segített, 10 emberrel sehogy sem jött össze még egy gól. A végén még akadt két ziccer, de Sovkoszkij Yaya Touré és Dzeko lövését is parádésan hárította. Maradt az 1-0 (összesítésben 1-2), ami a búcsút jelentette az Európa Ligából.

Sokkal többet is ki lehetett volna hozni az EL-ből, ugyanakkor csak magunknak köszönhetjük a kiesést, mert ha egy csapat fakítani akar valamit egy kupasorozatban,  ennél jóval meggyőzőbb játékra lett volna szükség a két meccsen. Nem szokás egy ember nyakába varrni a vereségeket, de a visszavágóval kapcsolatban meg kell említeni, hogy Balotelli tett róla, hogy ne kelljen az ukránoknak idegeskedniük… 11 emberrel és azzal a lendülettel ahogyan nekik estünk simán lőttünk volna két gólt minimum, ahogy tettük ezt az Arisz ellen is. Reméljük azért ez egy jó lecke volt az őszi Bajnokok Ligája meccsekre nézve és lesz már annyi rutinja a csapatnak, hogy az ehhez hasonló fontos meccseket ne csesszük el. A bronzérem és a kupagyőzelem mellett szépen csillogott volna egy szép EL eredmény, ezzel valószínűleg még a mostani kritikusok száját is sikerült volna befogni. Sebaj, jövő ilyenkor ez is összejön – immár a Bajnokok Ligájában.