Nem zörög a paraszt

Itt a nyár, nyakunkon az uborkaszezon. Beindulnak a pletykák. Ki? Hova? Mikor? Mennyiért? Persze később a nagy részéről kiderül, hogy a fele sem igaz.

Ezeket, és az aktuális híreket szedjük össze néhány naponta új rovatunkban.

Nem zörög a paraszt, csak pletykálkodik. Vol. 1.

Balotelli nem vett részt a klub évzáró ünnepségein, hanem a boltoni meccs után azonnal hazautazott Olaszországba. Ezt a klub vezetése nem vette túl jó néven és 80.000 fontos büntetést szabott ki a renitens taljánra.

Mariót Prandelli újra behívta az olasz válogatott keretébe, és Mancini is pozitívan nyilatkozott róla, hogy a képességei alapján elérheti Cristiano Ronaldo szintjét is.

Az, hogy ennek a szintnek legalább a közelébe érhessen SuperMario, szülei az őszi szezonban Angliába költöznek, segítenek neki a nyugalmas élet, és egy nyugalmas otthon megteremtésében.

Azért még az olasz lapokban arról szóltak a hírek, hogy egy éjszakai szórakozóhelyen összetűzésbe keveredett a napokban…

Shay Given, aki végigvédte az Írország-Észak-Írország négy nemzet tornája mérkőzést (sima 5-0 a nagyobbik Íreknek), egy újságnak nyilatkozva azt mondta: a következő szezonban szeretne rendszeresen védeni. Erre ugye a Cityben nem sok esélye van…

A hírek szerint a Celtic érdeklődik utána. Az interjúban nem zárkózott el az estleges Skóciába szerződéstől, és mint mondta “Mindig is nagy szurkolója voltam a Keltáknak.”

Micah Richards sérülése súlyosabb a vártál. A védő Boltonban, a bemelegítés közben húzódott meg, de mivel nagyobb a baj a vártnál, így kénytelen lesz kihagyni az U-21-es dániai kontinenstornát. Az angol válogatott kapitánya lett volna, igencsak hiányozni fog a csapatból.

Az új átigazolási pletyka aki felmerült a csapattal kapcsolatban: Sergio Agüero. A Kun becenévre hallgató játékos (aki a legnagyobb argentin mágus veje) kijelentette, hogy ha lehet szeretné elhagyni Madridot (vagy csak az Atleticót?), persze az újságok az egyik lehetséges célállomásként rögtön az angol kupagyőztest jelölték meg.

Sergio tehetséges, szimpatikus fiatal játékos. El tudnám képzelni a City mezében. De azt, hogy hol folytatja, szerintem egyelőre ő maga sem tudja.

A másik pletyka az Anderlecht 17 éves csatártehetsége, Romelu Lukaku.

A fizikailag teljesen rendben lévő tiniért folytatott harcban állítólag jobban áll a Chelsea.

igen, ő még csak most tizenhét

A hírek szerint Mancini egy a védelemben, és a középpálya bal oldalán is elboldoguló játékost keres, és a jól értesültek szerint az egyik kiszemelt a perui Juan-Manuel Vargas.

Az egyik legrégebbi átigazolási hírek a csapattal kapcsolatban a chilei Alexis Sánchezről szólnak. A játékosért állítólag 30 millió font körüli összeget kér az Udinese. A zuhanyhíradó szerint a City ennyit hajlandó az üzletre szánni.

Egy biztos: Mancini Abu-Dzabiba utazott, hogy a csapat tulajdonosával az estleges nyári átigazolásokról tárgyaljon.

Bár az első üzlet már megköttetett, de a tehetséges spanyol egyelőre még nem kerülne a kezdőcsapat közelébe. Mancio úgy látszik megint nagyot szeretne álmodni, és bár az klubigazgató már kijelentette, lehet számítani néhány komoly játékos érkezésére, úgy tűnik Roberto azért mégiscsak szeretné rábeszélni Manszúr Sejket, hogy nyissa idén is jó nagyra a bukszát.

Határozat született Kolo Touré doppingügyében. A védő szeptember 2.-ig lesz eltiltva, azaz összességében fél évet kénytelen kihagyni. Két évig köteles rendszeres doppingvizsgálaton részt venni, és az estleges kihágást sokkal szigorúbban fogják büntetni.

Így persze kétségessé vált egy újabb belső védő leigazolásának szükségessége, de aztán, ki tudja mi lesz…

Kezd összeállni a csapat észak-amerikai túrája, az ellenfelek, helyszínek és a dátumok itt:

Tévezről is jelent meg nem egy, és nem is két cikk a hogyan továbbról. Most a Juventusnál nyilatkozták, hogy nemet mondott a megkeresésékükre. Mancini most is kategorikusan kijelentette: a kapitány nem megy el. És Manszúr Sejk is bármilyen igazolásnál fontosabbnak tartja, hogy Carlos kitöltse a szerződését.