Nincsen rózsa izzadság nélkül!
Verejték volt dögivel, még a képernyőn keresztül is lehetett érezni a szagot! De semmi gond, ez a győzelem is három pontot ér!
Négy ponttal a Spurs előtt, és három ponttal közelebb a Bajnokok Ligájához!
Mancini nem változtatott, ugyanaz a csapat lépett pályára, mint az United ellen. Ez külső szemlélő számára azt jelenthette, biztos a City győzelem. De akik láttak már idén meccset ezzel a taktikával, tudták általában milyen a meccs, ha az egycsatáros játékrendszerben kezd a Manchester.
Nem indult rosszul az este, a City meg akarta mutatni a Roversnek, hogy nincs sok esélye. Ezt Silva egy bődületes kapufával nyomatékosította.
A Manchester többet birtokolta a labdát, több helyzete is volt, de nem ment sokszor gördülékenyen az előrejáték. Silva próbálta minél jobb helyzetbe hozni a társakat, de valahogy mindig mentettek a blackburniek, vagy valami hiba csúszott a végjátékba. Balotelli jól játszott, de egyedül elől sokszor csak szenvedett a védők között.
A második félidő sem hozott túl nagy változást, ezért szánhatta el magát Mancini. Bejött Džeko a 72. percben, és három percre rá megtört a jég! Gólt lőtt a bosnyák! Silva lőtte kapura a labdát, egy védő lábáról Edin elé pattant, és bebombázta!
Végre! Egy újabb bizonyíték: kell a két csatár! Hol, ha nem egy kiesésre jelölt csapat otthonában? Több ilyen lehetőséget is ki lehetne használni, ha nem csak egy támadó lenne elől!
A végéig ment a tovább a darálás, kisebb-nagyobb helyzetekkel mindkét oldalon.
Mancini nem hazudtolta meg önmagát, az utolsó tíz percre beküldte Balotelli helyett Vieirát, majd a 90. percben Boyata váltotta Silvát. Szilárdan őrizte a csapat az 1-0-át…
A ráadásban csak Yaya Touré(!) volt elöl, és kétszer lépett ki ziccerben, de egyedül nem ment sokra.
Hál’ Istennek jött a végső sípszó, és meglett a győzelem.
Az összefoglaló:
A City szurkolók végre elénekelhették egyik kedvenc nótájukat, Džekosított verzióban:
„Edin Džeko, Edin Džeko, He plays up front, Thinks Neville’s a Cunt!”
