Szabad hétvége

A hét meccs nélkül fog lezajlani, hogy aztán ráforduljunk a kemény jövőhétre, Anfield és Wembley. Mielőtt elmegyünk szívgyógyszerért, egy kis visszatekintés a nyugalom hetére, címszavakban, sok képpel.

Kezdjük a legfontosabbal, és lépjünk is rajta át gyorsan:

A héten (egyelőre) nem derült ki semmi extra Balotellivel kapcsolatban, valahogy ez nem is baj.

Kompany kapta a csapaton belül a „hónap játékosa” díjat, a belga bekk 1%-al előzte meg a szavazáson de Jongot. Vincent nagyon jó teljesítményre képes, és kopogjuk le gyorsan, különösebb hiba nélkül teszi a dolgát a hátsó alakzatban.

Megvolt Boateng térdműtéte, hat hétig kell nélkülözni a védő játékát. Az operáció minden különösebb komplikáció nélkül zajlott le, bízzunk a gyors felépülésben.

Nagyot fordulhat a világ Wright-Phillipsszel. A téli átigazolási szezonban komolyan felmerült, hogy elhagyja a csapatot. A tavaszi szezonban viszont (főképp a sérülések miatt) jóval több lehetőséget kapott, és most kifejezte azon reményét, hogy a csapatnál fejezi be pályafutását. Mint „régi” bútordarab sok mindent megélt a klub mellett, itt szeretne „megöregedni”, és nagyon bánja, hogy egy rövid időre Chelseahez igazolt.

Shaun és James Milner a Children’s Adventure Farm Trust-nál tett látogatást. Nem csak átadták a klub adományait az intézménynek, hanem játszottak egy jót a lurkókkal, „testi épségüket” sem kímélve.

Mancini nagyon örül, hogy a héten Adebayor két góljával gyakorlatilag az első meccsen pontot tett a Madrid-Tottenham BL párharcra. De nem azért, hogy a csatárt jó formában kapja vissza az őszi szezonra, hanem azért, hogy ezzel a teljesítménnyel a háta mögött könnyebb lesz Adét elpasszolni. Madridba, vagy bárhova máshova. Gyakorlatilag lemondott a togóiról…

Mancininek volt egy érdekes nyilatkozata a héten, amelyben kifejti, mennyire sajnálja, hogy a fuck-olásért eltiltott Rooney nem játszat a kupaelődóntőn. muhaha Na, persze!

A Profi Labdarúgók Szövetsége pénteken hozta nyilvánosságra annak a hét jelöltnek a nevét, akik megnyerhetik a Premier Leagueben az év játékosa díjat. Ezen a listán szerepel a City csapatkapitánya is. Tévezt nem tartják a legesélyesebbnek a díjra, de egy-két sorsdöntő gól a következő hetekben úgy hiszem mindenkit elgondolkoztatna.

Visszatért Zabaleta! Pablo már egy kicsit megnyugodva térhetett vissza Manchesterbe, édesapja úgy tűnik felépül súlyos balesetéből. Az argentin védő, ha az elkövetkező három napon visszanyeri erőnlétét, akár kezdhet is Liverpoolban.

Remélhetőleg az edzői stáb kihasználta a nyolc nap szünetet. Egy profi csapat életében ritkán van ennyi idő csak a gyakorlásra, úgy, hogy a legjobbjaik nincsenek távol hazájuk válogatottjánál. Most volt idő mindent átvenni, begyakorolni, megcsiszolni. A múlt heti 5-0-al, és a mostani tapasztalatokkal a tarsolyukban vághatnak neki a remélhetőleg minél sikeresen abszolvált, sorsdöntő hétnek!