Kiesés az Európa Ligából

balotelli_t1larg.jpgEz a hajó nem most ment el, hanem a múlthéten Kijevben…

Fájó, de sem Mancini múltheti taktikája, sem Balotteli mostani produkciója nem segítette a csapatot…

Kár érte, meglehetett volna. Simán…

A Kijev azt játszotta, amit a City szokott, és az sem zavartatta, hogy a meccs nagy részében emberelőnyben játszottak. Az égiek visszafizették Mancininek a kölcsönt.

A találkozó a Japánban történt katasztrófával való szolidaltárssal vette kezdetét.

A felállás és az első percek is egy támadóbb Cityt hoztak, hiszen támadni kellett, a két gólos hátrány nagyon kemény diónak ígérkezett.

Ennek megfelelően indult a meccs, és Balotelli  a negyedik perceben betalálhatott volna.

A meccsen a következő fontos momentum is Mario nevéhez fűződik, mikor is a 36.-ik perceben kiállította a török bíró.

A labdáért mentek Popovval, és nem húzta vissza a lábát, bár látszott a mozdulatán a hezitálás, de otthagyta -nem komoly erővel, de azért csak- letalpalta az ukránt.

Ez angol bajnokin lehet, hogy csak sárga, de itt nem. Butaság volt.

Furcsa mód a kiállítás után megszerezte a vezetést a City, egy szabadrúgás után legurított labdát vágott jó 19 méterről a kapuba Kolarov. Sovkovszkíj nagyon félrenyúlt.

Ennek a balosnak többször elé kéne sülnie!

A meccsen a továbbiakban darált a Manchester, de nem sikerült még egy gólt szerezni.

Érdekes volt Cüneyt Cakir bíró ténykedése is, és nem csak azért, mert vagy hét percet hosszabbított..

Pozitívuma a meccsnek Adam Johnson visszatérése. Jó volt újra pályán látni, nyoma sem volt a sérülésének.

A párharc a múlt héten dőlt el. A Kijev kényelembe helyezte magát, és várta mit hoz a sors, a hosszabbítás meglehetett volna tíz emberrel is, de nem jött össze.

Mancini a meccs után egyértelműen Balotellire húzta rá a kiesést, belebegtette, hogy kihagyja a keretből vasárnap a Chelsea ellen. Az tény, hogy ha a pályán marad könnyebb a csapat dolga, de akkor lehet, hogy a Dinamo is el kezd focizni. Ami biztos a kijevi meccset nem ilyen felfogásban kellett volna lehozni, szerintem az volt a fő hiba.

A meccs jegyzőkönyve.