Sima hármas az újoncnak

Végre egy sima győzelem!

Különösebb megerőltetés nélkül, három Tévez góllal lett hazaküldve az újonc.

Egy sima győzelemmel tért vissza hazai pályára a csapat, ami nem rossz egy héttel a United meccs előtt. Mindhárom gólt Tévez szerezte, aki most ünnepelte születésnapját, az sem von le az értékéből sokat, hogy kettő ebből tizenegyes volt.

Valahogy a három gólos győzelem ellenére sem volt meggyőző a csapat játéka, de ha villantanak valamit az Old Traffordon, a sok kritikus (köztük persze én is) el fog csendesedni.

A születésnapos nagyon elemében volt, rögtön a meccs kezdetekor. Az első gól is az öve, büntetőből, amit Kolarov felvágásáért ítéltek a 17. percben. Öt percre rá ismét ő volt eredményes egy remek szlalomozás után.

A mesterhármas beállítása előtt volt még egy felsőlécre tolt Kolarov bomba, majd pedig a 39. percben jött a harmadik Tévez gól, ismét tizenegyesből amit egy kezezésért ítéltek meg.

Rengeteg helyzet volt még, de nem koncentráltak a srácok, de simán belefért.

3:0. Roberto di Matteonak nem volt ellenszere a City játékára, a legnagyobb helyzetük még 0:0-nál volt egy a tizenhatos vonaláról lőtt szabadrúgásból.

A meccs érdekessége, hogy pályára léphetett az utolsó néhány percre a fiatal Abdul Razak, az elefántcsontparti középpályás így elmondhatja magáról, hogy tizenkilenc évesen pályára lépett a Manchester Cityben.

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló: