Mindenki emlékszik még Mancini utolsó szezonjának lecsengésére, és az azt jellemző temetői hangulatra. Kicsit arra emlékeztet a jelenlegi helyzet, pedig se nincs még az évadnak vége, se nem tudunk arról, hogy a játékosoknak időközben a faszuk kilenne elegük lett Manuel bácsiból. A szezon még nagyban íródik, és némi esély még mutatkozik arra, hogy komolyan vehető reakcióra fussa a csapat részéről. Ehhez azonban sokkal jobb együttműködést kéne mutatnia Pellegrininek és a játékosoknak.
Efelől pedig értelemszerűen vannak most kétségeink. Ami elég volt a Newcastle ellen, az kevés a Barcelona ellen. Tiszta sor, bár Pellegrini ezt nem látta be, de legyen. Következő ellenfél: Liverpool. Repeat. Ezt talán még többen megtippelték volna előre, de nem Pellegrini.
Itt tartunk most. Az anfieldi meccsről többet is akartam írni, de nagyrészt talán önismétlésnek tűnne. Aludva rá pár napot, az kijelenthető, hogy a Liverpoolhoz egyébként is szopni járunk, és nem azért vagyunk 1 meccs plusszal 5 ponttal a Chelsea mögött, mert ez az eredmény annyira ledöbbentett bennünket, hanem a botrányos hazai forma miatt.
A vélt okokat azonban nem árt nagyon is komolyan kezelni, hiszen ha más nem, a vasárnapi meccs is megmutatta, miért vagyunk olyan simán lemaradva az európai elittől. A középpályán szokás szerint a világ legegyszerűbb passzával is át lehetett jutni úgy, hogy a labdát megkapó játékos egyenesen farkasszemet nézzen a védővonallal, és a második félidőre eljutottam odáig, hogy már sajnáltam Kompanyt és Zabaletát, akik mindketten rendesen visszaestek az elmúlt szezonhoz képest (mármint Kompany visszaesett a tavalyi Kompanyhoz képest is, aki visszaesett az az előttihez képest). Ironikus és nem épp véletlenszerű módon, ahogyan ők feljavultak a másodikra – lehetett volna sokkal rosszabb, ha nincs pár igen fontos szerelésük -, úgy romlott le a csapatjáték szinte a nullára.
Mangala konkrétan kibaszott atom volt a második játékrészben, rajta kívül úgy igazán csak Agüerot és Silvát lehet dícsérni, úgy egyébként meg sajnálni. Yaya a félidőben úgy döntött, hogy ha már a Liverpool nem hajlandó legalább úgy tenni, mint akik 3 nappal azelőtt még egy másik országban rohangáltak 120 percet, hogy majd ő magára vállalja a megfáradt ember szerepét. Business as usual.
Onnantól kezdve, hogy Silva és Nasri már csak játékstílusukból fakadóan sem tudták levédekezni az elvileg őket megillető területet, Fernandinho pedig egyszerűen nem lehet mindenre elég, már csak színtiszta szenvedés volt az egész. Az amúgy jól játszó Džeko lehozatala Milnerre már nem tudta kozmetikázni utólag a dolgokat, maximum annyit értünk el vele, hogy még látványosabban jutottak át a labdák középen, mert mire Fernandot behoztuk volna, kaptuk is a gólt, ezzel neki és nekünk is szevasz volt.
Cox szerint Pellegrini 4-4-2-jével a legfőbb probléma a konkrét játékosok szerepeltetése, és végül is ezzel nehéz vitatkozni, látva a legutóbbi két vereségünket. Ő elsősorban azt emeli ki, hogy egyik szabadelvűbb játékosunknak sincs elég biztosítása (Silva -> Nasri, Yaya -> Dinho, de még a szélsővédők is túl offenzívek ahhoz képest, mennyire az mindkét kváziszélső). Ha még emellé hozzávesszük, amit a legutóbbi posztban taglaltam, tehát hogy alapjáraton keveset dolgoznak a játékosaink, amikor az ellenfélnél a labda, és a letámadást is csak egyéni szinten, esetlegesen műveljük (Pellegrini állítólagos terveivel ellentétesen), akkor van is elég sejtésünk arról, miért szar minden.
.jpg?resize=382%2C287)
Az első félidő egyébként abszolút kiegyenlített volt; nagyobb helyzetekkel a hazai oldalon, de több és relatíve magabiztos labdabirtoklással a vendégeknél. Sőt, tiszta gólhelyzeteket nézve egészen kiegyenlített találkozóra is gondolhatnánk a meccs egészét nézve, de igazságtalan lett volna a Liverpoollal szemben, ha nem nyerik meg. Idén először kaptunk gólt a bajnokságban a 16-oson kívülről – a biztonság kedvéért egyből kettőt. Egyszer ennek is el kellett jönnie.
Az egyetlen dolog, amire őszintén csettintettem Pellegrinivel kapcsolatban, az kissé talán ellentmondásos módon az, ahogyan megvédte magát és játékfelfogását az újságírokkal szemben. Egyrészt mert Fergie nem baszakodott volna, és azzal a lendülettel ki is tiltotta volna az adott kérdezőt, aki képes olyan pofátlan lenni, hogy taktikáról kérdi, másrészt pedig mert a válaszai egyáltalán nem mutattak semmi megbánást a múlt dolgaival kapcsolatban. Vagyis nem egy megtört emberről beszélünk. Nyugodtan és türelmesen válaszolgatott a nem biztos, hogy teljesen jóindulatú kérdésekre is, amik ráadásul nem is feltétlen kompetens emberektől érkeztek.
Lehet, hogy olyan ebben, mint Guardiola, aki látszólag egy utópiát kerget minduntalan, ami sokak szerint még elméletében is faszság, nemcsak megoldhatatlan – és mégis, Mancinit hasonló helyzetben úgy képzelném el, mint aki hirtelen zavarában azt sem tudná, hova nyúljon, hiába volt meg anno neki is a győztes formula, mintha képes a magába vetett hitét is olykor simán elveszíteni. Ezzel szemben a chilei kétségkívül igen makacsnak tűnik, és ez a dolog az elmúlt hetekben a visszájára fordult. Ezt nincs értelme védeni, de a maga nemében talán ez lehet most az egyetlen kapaszkodó. Továbbra is „csak” azt az egyetlen dolgot kéne megoldania, hogy átültesse a játékosokba ezt a meggyőződést. Ebben olyan kurva jó Guardiola, és ebben szar idén Pellegrini. Sajnos idén már csak a Nou Campban bizonyíthat kritikusainak, azt meg nem irigylem.
Mai ellenfelünk a Leicester, akiktől lehet azért fosni annak ellenére is, hogy tökutolsók a ligában. Az Emiratesben pl. megmutatták, hogy tudnak focizni, és nem csak a bunkerben hisznek. Ez talán nekünk jobban is fog állni, másrészt a védekezésünktől előre rettegünk. Az Arsenal elleni meccsük alapján nem feltétlen teleszart gatyával lépnek pályára az Etihadban (ami ma lehet, hogy tényleg egy kicsit Emptyhad lesz), szóval nem valószínű egy Newcastle-féle megjelenés.
Márpedig ha ma sem nyerünk, akkor pár órára az internet valószínűleg tényleg bezár, és ezt nagyon nem kéne előidézni. Vannak azért jó hírek is, mert a kicsik tegnap már az elődöntőbe jutottak a sokra becsült FA Youth Cupban, ráadásként az elmúlt fordulóban Arsenalt verő, elhíresült akadémiával rendelkező Crewe Alexandrát picsázták el 6-1-re, vesztes állásról.
Az elődöntő már visszavágós lesz, és vicces mód a Leicester lesz az ellenfél. A másik ágon a Chelsea és a Spurs maradt. Persze ez egy #szarminden poszt, úgyhogy előre szólunk, hogy a fent látható gyerekek közül természetesen senkinek sem adja majd meg a felnőtt City a lehetőséget, de azért sosem rossz számunkra szimpatikus emberek örömein osztozni, úgyhogy tegyetek így Ti is.
Az esti meccsre bizonyosan találtok linket a szokásos helyeken. Kezdés: 20:45.