Bony W

Nem a legjobb ómen, amikor wilkommenposztot írok, mert Jovetics dala nálunk lassan le is cseng, és egyelőre Mangala hozzáadott értékéről is gyűlnek a kérdőjelek. Vállalva a kockázatot és félretéve a hülye babonát, Bony azért csak megérdemel pár sort, ha már Hajdú B. is váltig hangoztatta az ANK-döntőn, hogy Afrika legdrágább játékosa így meg úgy. Tizit mondjuk tényleg ne ő rúgjon, még ha klubfronton megy is neki.

(Egyébként technikailag nézve tényleg az lesz, mert Essien, Drogba és Yaya Touré mind 24 millió fontba kerültek a hírek szerint, míg a bónuszokat nem számítva Bony máris 25 miller, de ha például a Chelsea ma venne a két bivalyhoz hasonló kalibert, valószínűleg simán meghaladná a vételár a 30 millát is. Infláció, tv-pénzek, meg minden.)

Akárhogy is, egy trükkről lemaradtunk: mivel Negredo eladására szinte az utolsó napon derült fény, és a vezetőség már nem tudta lereagálni a számbeli veszteséget a keretben, ezért egészen január közepéig Pellegrini kénytelen volt szakítani a szokásos „minden posztra két ember” politikájával. Annyiból kapóra jött a dolog, hogy az FFP-büntit is belekalkulálva, legalább senki sem maradt BL-kerettagság nélkül az ősszel, hogy aztán februárban a már emlegetett Jovetics hoppon maradjon. Viszont Bony kb. 19 milliós kivásárlási árral rendelkezett, persze ekkor még csak egy fasza angol szezonja volt, nem másfél, de rábasztunk kicsit, akárcsak a Liverpool, akik helyette inkább Balotellit nem nevezik a meccsekre, csak néha.

Továbbra is hangoztatni kell: Negredot el kellett adnunk, pontosabban hülyék lettünk volna nem így tenni. Egy harmincéves játékosért ritkán fizetnek 30 milla euró körüli összeget, márpedig a Valenciának ennyit kell érte letennie a következő nyáron (kötelező megvásárlási opcióval rendelkezvén). Ha a játékos korát, második félévét, (ahol próblémázott a játéklehetőség miatt, és elvileg honvágya is volt, utóbbi persze fakadhat előbbiből), és főleg az FFP-regulázásokat nézzük, akkor nem is lehet kérdés, mi lehetett a motiváció az eladásában.

A helyét a keretben a majd’ három és fél évvel fiatalabb, de szintén igen tapasztalt Wilfried Bony foglalja majd el, vélhetően közel azonos fizetéssel (heti 100 ezres alapfizuról spekulálnak, ennél azért valószínűleg 10-20 ezerrel kevesebbet kapott Álvaro). Ezzel a 2014-ben top 5 legtöbb PL gólt szerző játékos közül négy már nálunk van (Bony, Agüero, Džeko, Yaya) , Rooneyból meg én speciel úgysem kérnék. Wilf konkrétan mind közül a legtöbbet szerezte, 20-at, és már 2015-ben is betalált a QPR ellenében, ez volt hattyús excsapatában a hattyúdala is egyben. Az Afrika Kupán inkább az előkészítésben jeleskedett, de remélhetőleg igen feldobódva érkezik majd hozzánk a nagy sikert követően.

A formájára tehát nem mostanában volt panasz, és van még egy érdekes körülmény vele kapcsolatban, mégpedig az, hogy 4 éve nem volt sérült. Ismerve az idei csatárproblémákat, ez biztatóan hangzik, bár Džekot is csak idén győzte le a sziticsatáritisz, szóval inkább csak nyugtával…

Akárhogy is, Bony a Manchester Evening Newsnek aszontahogy akárcsak eddig, ide is hozta magával a saját(!) erőnléti edzőjét, aki a fent felhozott statisztikájához nyilván hozzájárulhatott. Elmondása szerint ez az egyszemélyes különstáb részben fizikai, mentális és guru ellátásban részesíti őt, szóval utóbbitól eltekintve mondhatjuk, hogy új igazolásunknak igencsak profi a munkájához való viszonya. A muternak egyébként fekete öve van dzsúdóból.

Agüero amúgy maga is úgy gondolja, hogy a legjobban az áll neki, ha van mellette egy csatárpartner. Nos, Joveticcsel való összjátéka még mindig nem az igazi (és már aligha lesz), Džekoval pedig igazából sohasem volt,  még ha hoztak is össze pár szép meccset. Ellenberger Negredoval fantasztikusak voltak, amíg tartottak a mézes hetek (2013 ősze).

Pellegrini és co. szerint pedig Bony képes lesz ezt a hiánycikket pótolni, és stílusban talán tényleg közelebb áll az elefántcsontparti Negredohoz, mint Džeko. Bonynak sem derogál visszalépni, jól megjátszani a labdákat, a fizikuma pedig még masszívabb is. Az eddigi gólmutatói magáért beszélnek, és bár itt nem mondhatjuk, hogy rá lesz kijátszva az összes akció, azért a kiszolgálásának nem éppen Yaya, Nasri, Silva és Navas társaságában kéne szenvednie.

Végezetül várjuk a tippeket azon kérdésünkre, vajon melyik új lesz Bony?

  1. Az új Negredo – ezt már magyarázni sem kell, ráadásul a fent citált interjúban azt mondja, hogy Negredo manchesteri becenevét (Beast) már ráragasztotta a Swanseanál Vorm kapus.
  2. Az új Džeko – igen, őt is meg kell említeni, mert mielőtt a topligákban kezdte volna a gólokat szórni a bosnyák, akkor megfordult Csehországban is, és a Teplicében volt ő az ász; 22 éves koráig Wilfried is a Sparta gólfelelőse volt, így ennyi közös mindenképp van bennük, bár Edin alighanem jobban beszél csehül.
  3. Az új Drogba – nemcsak, hogy honfitárs, de hasonlóan Didierhez, ő is huszonhatévesen került angol olajos topklubhoz, így látható, hova célzunk ezzel.
  4. Az új Benjani – hasonló frizura, afrikai származás, januárban Citybe igazolás… Azért reméljük, nagyobb sikerélménye lesz itt, és legalább két derbit eldönt az Old Traffordon javunkra, mert Bennynek csak egyet sikerült.
  5. Az új Boney M – Wilf se nem jamajkai, se nem egy együttes, úgyhogy ezt akár el is vethetjük.

Idióta szavazásunk végén most már foglalkozzunk a soron következő, Newcastle elleni meccsel: nyerni kő‘.

Bony meg debütáljon góllal. Bár csak csere.