Pedig Mangala mindent megtett…

Zsinórban három nyeretlen bajnoki meccs után nagyon itt lett volna már az ideje egy győzelemnek, hiszen a legnagyobb bajnokesélyesnek kikiáltott londoni stoke-klón jó stréber módjára, szorgosan gyűjtögeti a 3 pontokat, így egy esetleges újabb botlás már kényelmes előnybe juttatta volna már az őstapló portugál csapatát. A szerdai önbizalom növelő gála után a tegnapi Hull tökéletes alany volt arra, hogy egy jó meccsel újra rátaláljuk a győzelmek fényes ösvényére a Premier League-ben.

Először is, mivel a DIGI sajnos nem adta a meccset, a streames meccsnézés nyújtotta önfeledt szórakoztatásra voltam ítélve. Ebből – és a gyorsnak semmiképp sem mondható netemből – kifolyólag igen sűrűn előfordult, hogy az inkább hangyafocira emlékeztető képminőség miatt, körülbelül 10 percenként megakadt a meccs, így ha esetleg kimaradt valami fontos az összefoglalóból, akkor az emiatt lesz. 🙂

Kezdve rögtön a kezdőcsapattal gyakorlatilag nem sok újdonsággal szolgált Pellegrini apánk. Illetve egy érdekességre szerintem mindenki felfigyelhetett, hiszen a kapuban ezúttal nem Hart kezdett, hanem az a Caballero, aki szerdán is ott toporgott a lécek között. Pellének döntése csak alátámasztja azon nyári kijelentését, hogy versenyeztetni kívánja a két hálóőrt, ergo Hartnak sincsen bérelt helye a kezdőcsapatban még egy bajnokin sem. Ugyanakkor azzal szerintem mindenki egyetért, hogy Joey idei formája eddig messze jobbnak mondható, mint mondjuk tavaly ilyenkor, így nem hiába ő védett eddig a meccsek döntő többségén…

Rátérve most már tényleg a meccsre, teljesen nyilvánvaló volt már kezdettől fogva, hogy ezen a meccsen a tigriseknek nem sok keresnivalója lesz. Az első 15 percben még a félpályát sem lépték át, a labdabirtoklás is 70-30% volt ide, ami kitartott az egész meccsen. Így aztán abszolút megérdemelten már 11 perc után 2-0-ra vezettünk Jacko és Agüero góljaival.

Kezdtük is dörzsölni a tenyerünket, hogy nah, itt most talán megismétlődik a szerdai gólorgia, tuti megpakoljuk 6-7 góllal McGregor kapuját is. Egy tökéletes világban ez meg is történhetett volna, jött azonban Mangala és 10 perc alatt grízessé tette a helyzetet számunkra.

Történt először is, hogy a bal szélen Clichy-t csúnyán átverte Elmohamady, akinek a beadását a francia bekk gyepesi precizitással értékesítette a saját kapujába, Caballerónak esélye sem volt. Nem sokkal később Yaya balfaszkodásának köszönhetően Hernandez kapott volna egy labdát a tizenhatosunkon belül, azonban ez azért nem következett be, mivel a labdára koncentráló Mangala oldalba rúgta a helyzetbe kerülő hazai játékost. Természetesen jogosan büntető lett belőle és rögtön 2-2 lett az állás…

A két gól fellelkesítette a Hullt. Egyre bátrabban merészkedtek előre, amit főleg a bal oldalon tettek meg, mivel Clichy-nek többször meggyűlt a baja Elmohamady-val. Viszont a támadásaikban továbbra sem volt meg az az átütő erő, aminek köszönhetően akár saját erejükből kifolyólag is gólt tudtak volna szerezni, így ha nincs (az egyébként jól játszó) Manga két apró betlije, itt tuti nem lőnek gólt soha a büdös életbe’

Szerencsére a második félidőt ugyanolyan tempóval és magabiztossággal kezdtük, mint az elsőt. Túlnyomórészt a jobb oldalon újra komoly nyomás alá helyeztük Bruce-ékat, egyre inkább érett egy újabb vendég gól. A 68. percben Silva passzát a meccs embere, Dzeko gurította el a kapu bal oldalába.

A vezetőgól után Pellegrini azonnal lehozta Agüerót és Silvát, akiknek a helyére jött az eredmény tartása céljából Demichelis és Lampard. Flamps azonban nemhogy tartotta, növelte is az előnyt megint a majd’ 3 ezer City-drukker és a római kémek szeme előtt: Zabba passzát követően lőtte be idei 4. gólját egy hét leforgása alatt!

A vége így lett egy megnyugtató 4-2. Ám sokkal, de sokkal simább is lehetett volna még, ha nincs az a két Mangala-malőr. Jöhet a keddi must win meccs az olaszok ellen.

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló: