Az utolsó, egyben a szezon egyik legnehezebb idegenbeli bajnokiján vagyunk túl. Kemény volt.
Körömrágós rettenet, de három ponttal közelebb a cél. A Goodison Park bevéve, a lendületnek már csak két hazai bajnokiig kell kitartania.
A kezdőcsapaton csak minimális változtatást eszközölt Pellegrini a Palace elleni kezdőhöz képest, Kolarov helyén Clichy a rajtvonalnál. Ismét 4-4-2, a hazaiaknál pedig 3-4-3 volt a hadrend.
Ahogy lenni szokott, úgy alakult a meccs. Mi vettük kézbe az irányítást, de mire felocsúdtunk, Ross Barkley istentelen nagy gólt akasztott. 1:0.
Szerintem egy nem túl diszkrét ‘FUUUUUUUUUUCK’ mindannyiunk száján kiszaladt. Szerencsére Isten jelen volt a Goodison-ban, szúrós szeme jobb játékra sarkalta a srácokat.
A hazai szurkolók a 22. percben még azon háborogtak, hogy büntetőt kellett volna ítélni Probernek (pedig Kompany milyen szépen szerelte Barkley-t), már Agüero meg is lépett a túloldalt Yaya labdájával, Howard csak leült (aki magyar velünk van?!), bekapta a rövidbe a gólt. 1:1.
A találata után Sergio cserét kért (a hírek szerint nem komoly húzódás), Fernik így a vártnál jóval korábban érkezett (boldog szülinapot neki, btw). A szünet előtt Džeko az ő labdáját szúrta rá oldalról, de Howard lábbal védett, a kipattanót Milner szedte össze, és küldte vissza, Edin már közepén várt, pontosan fejelt, 1:2.
Furcsa hangulat a Goodisonban, mosolygó szurkolók, mi vezetünk, felcsendül a Masterplan. Már tudtam, hogy nyerünk.
A második félidőben majdnem nem volt ekkora a pofám, Naismith lépett meg, Hart szépen védett. Pfűű. De nem volt időnk beparázni, mert Edin lőtt még egy gólt. 1:3.
A Džeko szidók remélem bekussolnak, végleg. A bosnyák a mutatói alapján továbbra is a legjobbak között van a Premier League-ben (na, és ki a legjobb?!).
Az egész akció Nasri ‘lelkén száradt’, jól jött a Stones-szal való csatából az oldalvonalnál, ő adta a gólpasszt, nagy idénye ez neki is. Már csak kb. a legsötétebb gúnárok fújhatnak rá mostanság.
A harmadik gól után jött a nagy bealvás. Hátradőlés, mindenkinek jó ez így. Lófaszt. Jött egy tipikus Everton gól, Baines beívelt, (Kompany beragadt) Lukaku rárepült (hál’ istennek, a Chelsea-nél voltak olyan hülyék, hogy kölcsönadták), 2:3.
A meccs istentelenül sokáig állt, vagy két perc szájtépés (Demichelis kapott is egy sárgát), aztán cserék. Náluk védő helyett középpályás (Jagielka ↔ Deulofe), nálunk meg a tervezett (Yaya ↔ Kolarov). Pár perc múlva még egy cserénél örülhettünk, Silva visszatért, Nasri helyett állt be.
A végjáték körömrágósabb volt, mint az esti Selby-Robertson vb elődöntő, pedig az sem volt semmi.
A hátralévő időben a legnagyobb helyzete Zabaletának volt, de a tizenhatoson belül elfogyott a szufla, Howard lábbal védett. A végén ment az időhúzás is, Edin úgy csinált, mintha Vinny Jones lépett volna oda neki. Csak elhoztuk a három pontot a pokolból!
Furcsa egy meccs volt, nekünk mindenképpen kellett a három pont, a hazaiknak viszont igazából jó volt bármilyen eredmény is születik, ha iksz vagy győzelem, okés, de ha kikapnak az sem baj, legalább a ‘pool szív. SteveG-ről sem feledkeztek meg, ugye nem kell mondanom. A város piros fele pedig kb. sohasem akart ennyire egy Everton győzelmet. Epikus volt a Bad Neighbors reklám is a pálya szélén.
Két idegenbeli meccs letudva, már ‘csak’ két hazai van hátra. Csináljátok meg, plíz! Nem a Cheslea-t koppintani otthoni az formában!
Az ezüstérem szinte biztos, az étvágy viszont nagyobb.
A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló: