Sok sikert, Yaya és Kolo!

A Touré testvérpárt legalább egy hónapig nélkülözünk kell, hiszen elutaznak a nemsokára kezdődő Afrikai Nemzetek Kupájára. Sok sikert fiúk, és épségben, sikerekkel feltöltődve várunk vissza titeket!

“Sok sikert, Yaya és Kolo!” bővebben

Yaya – dominancia a középpályán

A tavalyi szezon egyik legjobb igazolása volt – David Silva mellett – Yaya Touré, ők ketten manapság kihagyhatatlanok a Manchester City kezdőjéből. A kis spanyolról nem győzünk áradozni, viszont Yaya jóval kevesebb figyelmet kap, holott legalább annyit tett és tesz az idei remek szereplésért, mint Merlin.

Bár az eredeti posztja védekező középpályás, az előző idény nagy részét főleg Silva mellett, a támadók mögött játszotta végig. Idén viszont Nasri és Agüero érkezésével visszaszorult a régi szerepkörébe. Ez olyan jó hatással volt rá, hogy az idei számadatokat figyelembe véve némely területen hatékonyabb játékot produkál ebben a szezonban, mint tette azt tavaly, támadó középpályásként.

“Yaya – dominancia a középpályán” bővebben