Manchester City Blog – Pride In Battle
Magyarország első számú Manchester City blogja / The No. 1. Manchester City blog in Hungary.
Két idegenbeli meccs a tabella alsó helyein található csapatok otthonában, két győzelem, ez a lényeg.
A hétvégén az Aston Villa elleni meccsen sikerült továbbjutni az FA kupa ötödik körébe. Nem volt tv közvetítés, így maradt a BBC Radio Manchester. Kár, jó lett volna látni, több okból is ‘történelmi’ volt az összecsapás.
Aztán kedden jött a kirándulás a fénybe. Nem volt valami fényes… Szenvedés volt a köbön, de a három pont a lényeg.
Egy igazán remek gálameccset varázsoltak nekünk szombat késő délutánra a srácok, miután szinte minden megerőltetés nélkül egy laza 7-0-val zavartuk haza csóri kanárikat az Etihadból. A PL-érában először szereztünk ennyi gólt egy meccsen, sőt utoljára is 1968-ban szórtuk meg az ellenfél hálóját ennyi góllal. Otthon tehát továbbra is szanaszét szedünk bárkit: 5 meccs, 5 győzelem, 20-2-es gólarány. Bárcsak idegenben menne fele ilyen jól…
A mérkőzés előtt a legfőbb kérdés természetesen az volt, hogy Pellegrini – immár a PL-ben is – valóban a román óriásnak szavaz-e bizalmat Hart sokadik bakija után. Nos, a mester ugyan egyértelműen nem válaszolta meg ezt a kérdést pénteken az újságírók előtt, ám a különböző lapok már kész tényként közölték azt, hogy Joey a padon fog ücsörögni szombaton. Ez egy órával a kezdősípszó előtt vált hivatalosan is biztossá.
Zsinórban 123 bajnoki után a padon.
A szerdai kínszenvedés után Pantilimont leszámítva egy teljesen másik (talán a legerősebb) kezdőcsapatot állított ki Pellegrini. A minőségbeli különbség meg is látszott a két csapat között. A játék minden elemében jócskán felülmúltuk a kanárikat, akiknek méltó módon tudtunk visszavágni a tavaszi 2-3-ért.
A meccset 25 perc után már formalitássá tettük. Egy öngól, Silva valamint Nasztaszics találata után már egy nagyon kényelmes 3-0 volt eredményjelzőn. Ehhez jött még Negredo gólja a félidő végén, így a szünetre már egy 4-0-val és egy impresszív 70-30%-os labdabirtoklás után vonulhattunk. A hozzáállással és a motivációval tehát nem volt probléma. Örök rejtély marad, hogy idegenben mi a fenéért nem lehet hasonló attitűddel felmenni a pályára.
Merlin, aki nélkül elképzelhetetlen egy City-támadás.
A 60. percben jött a már-már menetrendszerű Yaya-szabadrúgásbomba a 16-os környékéről, 10 perccel később pedig megszerezte 8. gólját is (ezzel holtversenyben vezeti a góllövőtáblázatot) a bajnokságban a kiváló formában lévő Agüero, aki egy David Silva beadást bombázott be Ruddy kapujába. Meg kell említenünk, hogy a gólja mellett összehozott 2 gólpasszt is, amivel így egyértelműen a meccs embere lett.
A 7. és egyben utolsó gólt a félidőben becserélt Džeko hozta össze egy szép befordulás követően, a szintén csereként beálló Navas passza után a 86. percben.
Carrick, who??
Újfent egy történelmi eredmény a klub életében, egy olyan meccs után ahol mindenki kellően odatette magát, (szerencsére) mindössze Pantilimon nem tudta érdemben bizonyítani, hogy érdemes volt berakni a kapuba. Bár halkan jegyzem meg, hogy Demichelis majdnem annyi labdát adott el saját térfélen, mint a Nike egész nyáron, de szerencsére ennek nem lettek következményei. A Bl-ben minden esetre ez biztos nem fog beleférni…
Néhány sor erejéig még érdemes kitérni David Silvára, akinek szintén elég jól megy a szekere mostanság. A tegnapi 7 gólból ötből tevékenyen kivette a szerepét, akárcsak szerdán, ahol szintén mind a két gól előtt fontos passzokkal segítette győzelemre a csapatot. Nélküle nagy valószínűséggel büntetők döntötték volna el azt a találkozót… Richards is épp a napokban magasztalta az egekig a kis spanyol varázslót, akit egyébként Mark Noble, a West Ham United játékosa is a széthypolt Mesut Özil elé helyez.
Folytatás kedden otthon az oroszok, majd szombaton a Sunderland ellen. Idegenben. Ott, ahol több mint 5 éve nem nyertünk. Izgi lesz.
Amiről eddig csak halkan beszéltünk, a jelek szerint hivatalossá vált:
Az Everton elleni ligakupa elődöntőben újra előkerült a banán.
Sokan kérdezték már tőlem, hogy a City szurkolók miért hadonásznak felfújható banánokkal a lelátón. Nos, a blog adta lehetőséget kihasználva, most akkor egy szélesebb közönségnek is ismertetem ennek a történetét. Külön érdekességet ad a sztorinak, hogy némi magyar vonatkozás is szerepel az egészben.
Az egész a 80-as évek végén, egészen pontosan 1987-ben kezdődött el. A legendárium szerint, bizonyos Frank Newton vitt először egy emberes méretű banánt a stadionba, ami futőtűzként terjedt el a baromoságokra már akkor is roppant mód vevő City szurkerek körében.
Megyünk a Wembley-be!
Fasza lesz, két évvel a Sunderland elleni győzelem után nekiugrani a mikiegér kupa fináléjának. Bazz, ez öt éven belül a negyedik olyan kupa, vagy ligakupa döntő a Wembley-ben, amiben érdekelt a csapat.
Viszonylag sima lett a vége (igen, lehet bírózni, de annyira ne, mi sem tettük az első meccs után), de sajnos egy komolyabb áldozata került ez a döntő.
„We’re the famous Man City and we’re going to Wembley!” bővebben
Dögmeleg (nem csak itthon, hanem Manchesterben is), de az élet nem áll meg, sőt, most kezdődik el csak igazán!
A hét elején a keret nagy része visszatért a vízpartról és megkezdődött a felkészülés a 2015/2016-os szezonra. Nem csak az edzések kezdődtek meg, hanem a csapat egy része el is indult a közel egy napos repülőútra, Ausztráliába, ahol egy rangos ellenfelekkel teletűzdelt nemzetközi tornán vesznek részt a srácok.
Alig egy hónap és már igazi meccsek jönnek, de végre eljött az uborkaszezon érdekfeszítőbb része.
Nekünk ez volt az év meccse, mint ahogy mindig is ez lesz. A Unitednek pedig még jóideig a Liverpool elleni, de nincs is abban semmi szégyellnivaló, hogy a nagytesó minket jobban idegesít, mint fordítva. Abban meg pláne nincs, hogy sokszor nyerünk.
Pazar. Asszem ez a legjobb jelző, amit a Liverpool elleni meccs után használhatunk. Pellegrini megpróbált szép és okos lenni egyszerre, ment neki. Le a kalappal!
Le a kalappal, aztán mehetnek bele a gömbök, ugyanis most már a kupák sorsolása foglalkoztat minket leginkább.