Manchester City Blog – Pride In Battle
Magyarország első számú Manchester City blogja / The No. 1. Manchester City blog in Hungary.
Superman és a kriptonit, Pep és Klopp, Pep és a Liverpool, Manchester City és az Anfield.
Tűz és a víz, a jó és a rossz, a jing és a jang, a fény és az árnyék, a jedi és a sith, a scouser és a mancunian.
Közel és mégis távol. Az érem két oldala.
Manchester és Liverpool.
Kikapni sohasem jó, ha riválistól kap ki a csapat azért, ha gyengébbtől, akkor meg azért.
Nem jó kikapni sok góllal — mert nem jó —, de nem jó kikapni kevéssel — főleg, ha visszakapaszkodott a csapat, mert ott marad a mi lett volna ha érzés — sem. Kikapni sehogy sem jó.
Lefagyott rendszer és mire újra bootolt, oda lett minden. Ilyen sem volt még ebben a szezonban.
Ritka vendég a vereség mostanában a City-nél, nincs is ok a pánikra. Az előny továbbra is hatalmas.
Megvolt az első rangadó a szezonban. A legsimább meccs lett idén. A brutális Mané belépő után tíz emberre fogyatkozó vendégek nem nőttek fel a feladathoz.
A City játékosok viszont nem fékeztek, azt hiszem senki sem várt ilyen sima győzelmet.
Két hónap után összejött. Ha a legrosszabbkor kikapni, ez az volt. Az a röhej, hogy még csak nyerni sem kellett volna.
Nem jött össze. 6:6-ra sikerült hozni a párharcot, ez a maximum amit ki lehetett préselni a francia bajnokság listavezetőjével szemben.
Lezárult az ó, elindult az új év. Felemás volt, mindeddig a szezon, igen-igen, egy kisebb mérleget is lehet meg lehet már vonni, hiszen az túlléptünk a fél távon a bajnokságban — hogy érdemes is? az már más tészta .—.
Szóval 2016-ot vereséggel, míg 2017-et győzelemmel nyitottuk. Nem annyira fényes a menet eddig, amint láthattuk, de bőgni sincs ok.
A hihetetlenül rapszodikus teljesítményünk nem eredményezhetett mást, mint, hogy a csapat (ha nem is simán) megnyerte a ligakupát vasárnap a Wembley-ben! Csodálatos, két év után újra egy trófea!
Hogy ne vidámkodjunk annyira, szerdán újfent a pudli volt az ellenfél, Liverpoolban. Ott persze –- szinte törvényszerű volt, mondani sem kell – a hazaiak apróra szaggatták a csapatot.
Ezt felejtsük el gyorsan, örüljünk még egy kicsit a kupagyőzelemnek!
Pazar. Asszem ez a legjobb jelző, amit a Liverpool elleni meccs után használhatunk. Pellegrini megpróbált szép és okos lenni egyszerre, ment neki. Le a kalappal!
Le a kalappal, aztán mehetnek bele a gömbök, ugyanis most már a kupák sorsolása foglalkoztat minket leginkább.
Általában ez a nyerő duma olyan esetekben, amikor egyrészt már kevesebb mint a harmada van hátra a szezonnak, másrészt az elsőt üldöző csapatnak lehetőleg minden hátralevő meccset meg kéne nyernie, ha komolyan gondolja a bajnoki diadalt. Capelloéknak a Reallal például 2007-ben bejött, de a Liverpoolnak tavaly nem. Nyilván éppen a győzelmi kényszer az egyik fő motivációja ennek az elterjedt beszédnek, de még így is túl gagyi hangzatoskodás ahhoz, hogy ezt a címet kapja a poszt. Így legalább ezzel sem dzsinxeljük el a dolgot. „Nem 12 döntő” bővebben