Címke: ligakupa

Ahogy ígértük, három posztot szentelünk a távozó menedzserünknek edzőnknek, Manuel Pellegrininek (az első kettő itt és itt található).

Ma elérkeztünk ahhoz a három szezonhoz, amit Pelle a Manchester City kispadján töltött, akárhogy is nézzük: nem kevés sikerrel. Felidézzük az elmúlt három év sikereit, kudarcait, igazolásait. Kitérünk az első és az utolsó meccsére, mindenre ami eszünkbe jut.

Pellegrini farewell.

2013/2014

Ahogy azt már írtuk, Pelle nem klasszik brit menedzserként működött, így nehéz belelátni mekkora hatással is volt az átigazolásokra, gyaníthatóan az első évben nem sok. Ettől függetlenül nagy volt a mozgás a keretben.

A távozók között a legnagyobb név: Tévez. Carlitosban sok jó meccs bennmaradt, de nem maradhatott sajna, ha menni kell, menni kell.

Két súlyos ballaszt is kidobásra került ekkor: Santa Cruz és Bridge már semmilyen szinten nem tartozott a klubhoz ekkortól.

Két egykoron nagyon hasznos játékosnak is ekkor járt le a szavatossága, Kolo Liverpool piros, Barry pedig a kék felébe távozott.

Maicon Romába igazolt, három ‘azt hittük, lesz belőletek itt valaki’ kategóriás fiatal (Rekik, Guidetti, Sinclair) pedig kölcsön lett adva (PSV, Stoke, WBA).

Az érkezési oldalon a legnagyobb fogás: Fernandinho. 30 millió pezetáért hagyta ott Donyecket, megért minden pengőt! A két be nem vált támadó is ekkor tette át székhelyét Manchesterbe, Joveticset és Negredot is három éve láttuk először testközelben.

Navas megvétele jó döntésnek bizonyult, a 15 millió font nem tétel egy ilyen kaliberű szélsőért. A deadline day-en jött az, akiről biztosan tudhattuk, hogy Pelle akarta: Demichelis.

A legelső tétmeccse 2013. augusztus 19-én, egy hétfői napra esett a City kispadján, Lescott és Džeko kivételével ha úgy alakult volna, egy az akkorira kísértetiesen hasonló csapatot küldhetett volna pályára, így is öten ott voltak (Hart, Clichy, Fernandinho, Navas, Agüero) a sérüléshullám ellenére a kezdetnél és a végén is.

A Newcastle volt az ellenfél, tükörsima győzelem, dominancia, 2-2 gól a félidőkre elosztva. A lendületes kezdés kitartott szinte végig.

Pellegrini első trófeája hamar meglett, a ligakupa a Sunderland ellen. Nagyon simán, az egész sorozatban csak két gólt kapva húzta be a mikiegér kupát

Az FA kupában viszont ismét (az előző szezonban ellenük ment el a döntő, ugye..) a Wigan tréfált meg minket, a hazai 1:2 fájó volt.

A bajnokok ligájában sikerült végre túllépni a csoporton, a CSZKA és Plžen előtt, a Bayern mögött. A 16 között viszont a Barca nagy falat volt, oda-vissza vertek minket.

A bajnokság meglett Pellegrininek, elsőre. Szinte végig rendben volt a csapat, jó idény volt. 4-2-3-1 volt a domináns felállás, de itt még sokszor a klasszik 4-4-2-vel kombinálva, a 4-2-3-1 megmaradt végig, a 4-4-2 egyre kevésbé fordult elő az idő előrehaladtával. Szűkült a játékoskeret, szűkült a variációk sora. A mostani szezonban már csak gyengébb ellenfelek ellen jött elő ezzel Pelle, míg a bajnokságot nyert csapat (ne feledjük ott volt akkor még Agüero, Džeko, Jovetics és Negredo, volt kihez nyúlni, most meg Bonyban már, Kelechiben még nem bízott sokszor Pelle) teljesen egészségesen kombinálta a szisztémákat, nem volt kiszámítható, kombinatív, jó focit játszott ekkor a City.

Később sokan azt hányták a szemére, hogy már nem volt valami változatos a taktikai repertoárja, ha égett a ház vagy feldobott egy támadót, ha tartani kellett az eredményt bejött a középpályára egy védekező játékosok (az utolsó időkben Demichelis). Ez a probléma a most lezárult szezonban volt a legszembetűnőbb, amikor is több kulcsjátékos hosszú sérülése miatt igencsak rövidke volt a pad.

Amit reméltünk, hogy bátran nyúl majd a fiatalokhoz, nos, az nem következett be, Rony Lopest láttuk négy meccsen hosszabb, de inkább rövidebb időre, Huwst pedig 15 percre. Ennyi.

Talán leginkább Yaya idénye volt ez (gyakorlatilag az egész évet végig tudta tolni komoly sérülés nélkül), de Agüero sem panaszkodhatott, 34 meccsen 28 gólt termelt. Hart magabiztos volt a kapuban, a Kompany-Demichelis kettős rendben volt hátul, Fernandinho szuperül bevált, még Nasrira is lehetett számítani. Pazar idény volt.

A szezon buktája: egyértelműen a Wigan elleni kupakiesés, de a Chelsea elleni hazai vereség is fájt.

A szezon fénypontja: szerencsére több is volt. A Wembley siker, a mu oda-vissza verése (7:1-es gólkülönbséggel!), a Spurs legépelése kétszer (11:1-es gólaránnyal!), az Arsenal elleni hazai 6:3, a Norwich 7:0-ás kiütése, de a csúcspont talán a müncheni siker volt. Az a talpra állás idegenben, bl meccsen, kvázi tartalékos csapattal, nagy (Milner tökéletes meccse) mérkőzés volt:

2014/2015

2014 nyarán, mint címvédő vághatott bele Pelle és a board a tervezett változtatásokba, volt elég.

A távozók: Negredo ahogy jött, mehetett is (első kanyarban kölcsönben ment a Valenciába). Szimpatikus karakter volt a spanyol, de nem ízlett neki a manchesteri közeg, az meg főleg, hogy Agüero mögött még Džeko is előrébb volt a szamárlétrán, mint ő (23 gólt így is termelt).

A védekező középpályás posztról ketten is ki lettek söpörve, Javi García a Zenitbe, Jack Rodwell pedig a Sunderlandhez igazolt (Barryt közben véglegesen elvitte az Everton).

A fekete macskák csaptak le Pantilimonra is. Nasztaszics a Schalkenél próbált szerencsét (szegény, nem egy sikersztori a németországi karrierje, gyakorlatilag a teljes mostani szezont kihagyta). Micah Richards sajnos soha sem tudta már összekaparni magát az olimpián beszedett sérülése után, a Fiorentiában próbált formába lendülni, kevés sikerrel. Lescott pedig a West Brom játékosa lett.

Rengeteg fiatal próbált játéklehetőséghez jutni máshol (többek között): Guidetti és Denayer a Celticnél, Sinclair az Aston Villánál, Lopes a Lilleben, Evans a Scunthorpeban, Rekik a PSV-ben, Fofana pedig a Fulhamben. Huwst pedig télen vitte el végleg a Wigan, Rusnákot pedig a Groningen.

Az érkezési oldalon is akadt mozgás. Az egyik nagy ígéret a Portoból 20+ millió fontért elhozott Mangala. A francia védő nagy reménysége volt a boardnak, de nem tudott túllépni az árnyékán, első meccsein nagyokat bakizott. Kiemelkedőt a most zárult szezonban sem tudott nyújtani, az ő sorsa is erősen kérdőjeles.

Sagna érkezése fontos volt, a ’13/14-es szezonban (Micah gyengélkedése miatt) Zabaleta töltötte a legtöbb időt a pályán a teljes keretből (3956 percet), hasznos játékos, nem csak azért mert ingyen volt, az utóbbi idők egyik legnagyobb fogása.

A távozó román óriás helyére Pellegrini elhívta hű harcostársát, Caballerot, aki többször is bizonyította: jó választás a cserekapus posztjára.

A másik ex-Porto játékos akit bezsákoltunk, az Fernando. Fernandinho mellé a középpályára. Az árát megérte (10+ millió font), de semmi kiemelkedő. Sanszos, hogy ezen a nyáron megy is.

A legérdekesebb húzás Frank Lampard érkezése volt. Az eredetileg a New Yorkba szerződött veterán Chelsea ikont soha sem gondoltam volna, hogy égszínkékben látom valaha. Sokat elmond a szezonról, hogy ki tudott emelkedni a csapatból a teljesítményéből és a tervekkel ellentétben végig maradt. A volt klubja elleni gólja örökké emlékezetes marad.

A szezon legfurcsább igazolása Bruno Zuculini volt. Az argentin középpályást fél órát csodálhattuk tétmeccsen csak, azóta megfordult kölcsönben a Valencia, a Cordoba, a Middlesbrough és az AEK Athén csapatánál is.

Januárban a 2014-es naptári év legeredményesebb Premier League csatárával próbálta orvosolni a problémákat a vezetés, de Bony sem jelentett gyógyírt semmire, csak előrevetítette a Džeko-Jovetics duó búcsúját.

A Copa, Eb, vb években valahogy nem jön össze rendesen a felkészülés. Az ázsiai, amerikai túrák szépek/jók, de nem mindig túl célravezetőek, most különösen nem voltak azok.

Kaotikus csapat jött össze az Arsenal elleni Community Shield meccsre is. Olyan játékosokat láttunk a Wembley-ben, akiknek a későbbiekben gyakorlatilag epizódszerep sem jutott (Boyata, Nasztaszics, Zuculini, Richards, Sinclair), nem lehetett más a vége, mint 3:0 a gúnároknak.

A hazai kupaszereplés amúgy is egyértelműen a szezon csalódása volt. Minkét sorozatban a második meccsén búcsúzott a csapat, két hazai 0:2 a Middlesbrough és a Newcastle ellen.

A bajnokság kezdetére úgy tűnt, összerázódik a csapat (2:0 idegenben a ‘castle ellen, 3:1 a ‘pool ellen otthon), de a Stoke City elleni hazai vereség és a két rangadón (Arsenal, Chelsea) begyűjtött 1-1 pont után lépéshátrányba került a csapat. Voltak erős hullámvölgyek (pl. ’14/15 fordulóján hat meccsből egyet nyert a csapat, vagy áprilisban a Palace és MU elleni két egymást követő idegenbeli vereség), de legalább az utolsó hat meccsen szerzett 18 ponttal (18:4-es gólaránnyal) meglett az ezüstérem.

A bajnokok ligájában le lett kopírozva az előző szezon. A Bayern mögött továbbjutás a csoportból, a Barcelona ellen kiesés a 16 között.

A szezon csalódásai: a már említett kupaszereplés. A Stoke és az Arsenal elleni hazai vereség. A United elleni idegenbeli pofon (4:2). A bl-ben a Moszkva elleni hazai vereség és az, hogy semmi fejlődést nem mutatott a Barca ellen a csapat, simán továbbléptek újra a katalánok.

A szezon fénypontjai: a bajnoki véghajrá, egyértelműen, benne a QPR elleni 6:0-al. A Spurs elleni 4:0, a Newcastle elleni 5:0. A bl-ben a Bayern elleni győzelem, az év sikere a Rómában elért 2:0.

Pellegrini sorsát megpecsételte ez a szezon. Hiába kapott jobb szerződést a bajnoki cím után (kitolva a kontraktust 2017-ig) a vezetőség egyértelműen már másban gondolkozott.

A legnagyobb hiba, hogy nemhogy nem fejlődött a csapat, egy jó nagyot hátra is lépett. Az öltözőn belül is sérült az összhang (Yaya hiszti, Džeko mellőzése, Hart partvonalra tétele egy időre…), félresikerül igazolások.

A fiatalok szóba sem jöhettek most sem. Pozot láttuk négy meccsen 163 percet (legalább egy gólt lőtt).

2015/2016

A távozók: ez a szezon sem volt mentes a jövés-mentéstől. A támadószekció lefogyott. Sinclairt a Villa Negredot pedig a Valencia vette meg végleg. Džeko a Rómába Jovetics az Interbe került (első kanyarban ők is kölcsön, ha nem is ide, de idén végleg távoznak, ez fix). Milner a Liverpoolban kötött ki és Lampard is odatalált New Yorkba.

Szegény Richards az olaszországi kitérő után az Aston Villában találta magát.

Reményteljes fiatalok is végleg elhagyták a City-t. Rekik Marseillebe, Nasztaszics (immár véglegesen) a Schalkebe, Lopes a Monacoba, Boyata a Celticbe, Guidetti a Celta Vigoba, Evans pedig (az egyetlen olyan játékos, aki a City összes korosztályos csapatában pályára lépett) a Readingbe igazolt.

Négy olyan fiatal van, akikre oda kellene (végre már) figyelni. Denayer a Galatasarayban, Ünal a Bredaban, Roberts a Celticben, Fofana a Bastiaban, Ntcham a Bastiaban szerzett több-kevesebb játékrutint.

Az érkezők:

A legnagyobb fogás de Bruyne volt. Megérte az 55+ millió fontot. A csapat egyik legjobbja volt, hatalmas jövő előtt állhat.

Közelített az 50 misihez Sterling is. Fiatal, angol válogatott, élő szerződéssel. Ez volt az oka, hogy ennyibe fájt. Raheem piszok fiatal még, néha láttuk is mit tud, Guardiola nagy feladata lesz belőle kicsalogatni a tutit. Húzó ember? Na, az még nem volt.

A brit játékos hiány orvoslását volt hivatott pótolni Delph. 10 millió alatt, bajnokin még tudott is néha mutatni valamit, abszolút csere, érthető igazolás.

A harmadik ‘nagy fogás’ Otamendi volt. 30+ milliós védő, a La Liga legfaszább centerhalfja. Megméretett a Premier League-ben is. Hajlok rá, nem bizonyult könnyűnek. Viszont a feladata nem volt az. A tervek szerint Kompany párjaként kellett volna áthatolhatatlan falat képezniük Hart kapuja előtt. Na, ez az amiből nem lett semmi. Vinny teste gyakorlatilag feladta a szolgálatot, Mangala nem mindig volt a helyzet magaslatán, Demichelis pedig messze került az első szezonjában mutatott önmagától (ezt kurvára el tudjátok felejteni, hogy volt ilyen), főleg az életkora miatt, így Nicolásra hárult a feladat, hogy ő legyen a védelem vezére, többnyire megoldotta.

Furcsa igazolás most is volt. Brattan a Brisbane Roarból érkezett októberben. Egyből le lett passzolva kölcsönbe a Boltonnak, ott nem kapott szerepet, decemberben vissza is tért, két tartalék bajnokin oda is fért a kispadra. Gondolom a ‘kistesónak’, a Melbourne City-nek lett szánva, de akkor is furcsa. Hasonló utat járhat be, mint a tavaly januárban a Central Coast Marinerstől szerződtetett Cáceres, aki jelenleg is Melbourne-ben van kölcsönben, de miért jó hogy Brattan lassan egy éve nem játszik sehol, azt nem tudom.

Nem most jött, de ebben a szezonban lett a csapat tagja, a szezon üde színfoltja: Iheanacho. Kelechi 1200 perc alatt (alig több, mint 13 meccsnyi játékidő) 14 gólt termelt.

A bajnokság nagyon jól indult. Öt meccs, 15 pont 11:0-ás gólarány. A Palace elleni utolsó percekben behúzott meccs után ráncolhattuk a homlokunk, a West Ham ellen pechesnek érezhettük, hogy nem jött össze a pontszerzés, de a Spurstől kapott négyes jelezte: nincs minden rendben.

A Newscatle és Bournemouth ledarálása (összesen 11:2 a két Etihadban lejátszott meccsen) eltakarta a szart, de innen beindult a hullámvasút. Két egymást követő meccsen nem tudott jó teljesítményt nyújtani a csapat.

Az ellenfeleknek (is) köszönhetően nem szakadt le a csapat, harmadiknál rosszabb helyen nem álltak, de a board döntött és február elsején bejelentették: Guardiola lesz a csapat vezetője 2016 nyarától.

Pellegrini könnyek között jelentette be a csapatnak a hírt, másnap még nagy nehézségek árán legyűrték a Sunderlandet (karnyújtásnyira került az éllovas Leicester), de azután a februárban és márciusban lejátszott hét meccsen öt pontot szerzett a csapat, hatodik helyig csúsztunk vissza. A szezon itt elment.

Szerencsére nem teljesen. Egy pazar április visszahozott valamit, de a májusi három meccsen szerzett két pont a negyedik helyre volt elég.

Az FA kupát két szép idegenbeli siker után (7:0 a Norwich és az Aston Villa ellen) feladta a csapat. Pellegrini feláldozta a Chelsea elleni meccset a bl továbbjutás és a ligakupa döntő miatt (meg is lett a mikiegér kupa, meg a Kijev elleni továbblépés).

A ligakupát ellenben újra megnyerte Pellegrini! A Sunderland, a Crystal Palace és Hull City testén könnyedén (13:3-as gólarány) túljutva kerültünk össze az Evertonnal.

A liverpooli odavágó 1:2 lett, de az Etihadban 3:1-lett, ide (nagy ára volt ennek, de Bruyne megsérült). A döntőben összejött Liverpool-City páros. Ahol 1:1 után Cabellero beírta magát a City történelmébe.

A bajnokok ligájában ellenben végre megtörtént az áttörés. Sikerült megnyerni a csoportot, a Kijev után kiverni az esélyesebbnek tartott PSG-t, a döntőbe pedig csak egy 1:0-al tudott bejutni a Real.

Az utolsó meccs:

Pellegrini utolsó csapata: Hart – Sagna, Otamendi, Mangala, Clichy – Navas, Fernando, Fernandinho, de Bruyne – Iheanacho, Agüero.

Elég volt egy iksz is, a Swanseanak elég volt ha nem kap ki, ez látszott is, mindenkinek fasza volt az egy pont.

A vezetés hamar meglett egy szerencsés Kelechi találattal (tekinthetjük szimbolikusnak, hogy egy Kelechi gól után adja át a stafétát Pellegrini Guardiolának?).

Támadgatott tovább a csapat, de a gól a Swanseanak jött össze, egy szerencsétlenül levágódó szabadrúgás után.

A játék képe igazából nem változott, maradt az 1:1.  Két ‘Pellés’ csere volt a végéig, Iheanacho helyett jött Nasri, majd az utolsó percre, kvázi érdemei elismeréseként Agüero helyére az utolsó meccsére Yaya Touré.

Mancini után ő is a szurkolók szeretetével a szívében búcsúzhatott. Baromi nagy  volt, ahogy Yaya unszolására kiadta a zakóját a meccs végén a szurkolónak.

A szezon csalódásai: fent taglalt meccsek és hullámvölgyek mellett, a mu elleni hazai vereség.

A vezetőség edzőváltási módszere és ahogy ezzel telifosták a szezont.

Pellegrini búcsúja az Arsenal elleni meccs lefújása után. Döbbenetes volt ahogy ezt rendezték, bl kiesés után, egy kétes kimenetelű meccs végére tenni. Felháborító, méltatlan.

A szezon fénypontjai: A ligakupa győzelem. A bajnokok ligája szereplés. Az áprilisi teljesítmény. Kelechi.

A szezon meccse a sevillai bl csoportmeccs, itt játszottak az égész idényben a legjobban a srácok (a teljes Pellegrini éra legjobb első félideje volt itt):

Hová jutottunk Pellegrinvel?

Pelle az egyik legöregebb átlagéletkorú európai topcsapatot hagyta ránk. Iheanachon kívül egyetlen fiatal sem került be a klub vérkeringésébe.

2010-ben végzett érem nélkül utoljára a csapat. A két évvel ezelőtti bajnokcsapathoz képest sem a játék, sem a játékosállomány nem lett jobb, sőt. A taktikai repertoár beszűkült. Az Etihad nimbusza, mint bevehetetlen erőd, oda. Nem néztem utána, de szerintem nincs még egy olyan csapat Európában, amelyik bl-t érő helyen végzett a bajnokságában, egyetlen megnyert komoly rangadó nélkül. Megújulás kell, ezt ő nem tudta levezényelni.

A nagy pozitívum a bajnokok ligája szereplés. Pellegrini lépett először túl a csoporton, hogy a harmadik évre elérje az elődöntőt. Nagy szó. Mióta a City a bl-ben szerepel messze a legnehezebb csoportokba került (minden évben), nekünk is köszönheti a Leicester, hogy kiemelt lesz a sorsoláskor, mint angol bajnok (Sir Alex is kardoskodott érte rendesen, nehogymá’ a PL champion sokadik kalapból startoljon). Ezen a nehezített pályán is túlrágta magát, 2015 őszén már mint csoportgyőztes várta a sorsolást. Ez nagy dolog, tudjuk. Kétszer jött szembe a Barca, most sem lett volna könnyebb, a mögöttünk végzett Juventust a Bayern München várta.

Szóval nem csak bejutott kétszer a tizenhat közé, idén négy között volt a legrangosabb európai kupában a Manchester City. Respekt!

Ez volt a trófeák mellett az igazán nagy dolog, amit elért.

Az utolsó interjú:

De le kell szögezni, messze nem volt sikertelen ez a három szezon. A mérnök úr működése alatt nem lőtt több gólt (szédületes +140-es gólarány, ebben a kehes szezonban is a City lőtte a legtöbb gólt a pl-ben), nem nyert több meccset és nem szerzett több pontot senki sem a Manchester City-nél a Premier League-ben, csak négy csapat végzett a három idény alatt a Pelle gárda előtt, a mu-t mindig maga mögött tudta tartani.

Egy bajnoki cím, két ligakupa győzelem. Először elért bajnokok ligája elődöntő.

Fellépett Wilfred Wild, Joe Mercer és Roberto Mancini mellé a Manchester City edzőlegendái között.