Ismét a legjobb tizenhat közé került a csapat a Bajnokok Ligájában. Hurrá.
Tizenhat között, biztos csoport másodikként várhatjuk a Celtic elleni utolsó — tét nélküli — őszi bl meccset, majd tavaszra a — jelen állás szerint — a PSG, Benfica, Atletico Madrid, Monaco, Dortmund, Juventus hatos valamelyikét.
Tizenhat között, de a meccs alakulását — és végjátékát — látva maradt egy kis penész íz a szájban.
Értem én, simán nyert a Barca erről mindenki értesült, egy x is elég lett volna nekik az utolsó meccsen a csoportgyőzelemhez, ha megszakad a csapat és begyűjti a három pontot Németországban. A megszakadástól viszont távol voltak, igencsak távol.
A meccs végi passzolgatás — nekem — nem fér bele a fociba. Megértem Pep szinte összes döntését, de nem tudom elfogadni. Nem tud ilyenkor győzni a racionalitás a szurkolói énem felett.
A ‘gladbachot lehet dicsérni. Sérülésektől sújtva, szar formában, de akartak focizni. Gyorsak voltak, viszonylag pontosak, a széleken operáltak, csinálták azt, amivel a legtöbbet lehet kihozni egy gyengébb csapatnak az erősebb ellen.
A Borussia Park nem kicsi stadion, a Mönchengladbach nem kicsi csapat — a Bundesliga jelenleg a legfaszább bajnokság a Premier League mögött, van, amiben nekem jobban is tetszik —, meg is mutatták magukat.
A csapat három védővel állt fel. Máskor is mondtam, értem mit akar ezzel Pep. Kolarov a bal szélt játssza be (több előretöréssel), Otamendi a jobbat, Stones-é a pálya közepe a mi térfelünkön, ha kell, akkor visszalép Gündogan vagy Fernandinho középen, a szélen pedig Navas és Sterling. Értem, de nemigen látom milyen, ha jól megvalósul a terv.
Leírva baromi jól hangzik, de a kivitelezés… Az első húsz percben is inkább a hazaiaknak volt helyzete, majd a 23. percben Stones elvesztett egy párharcot Stindllel szemben — ilyen lenne egy tökös angol védő? hát, kurvára nem. — Kolarov lépett ki jobbra — minek, faszé’ nem maradt a helyén? — megpattant rajta a labda, Otamendi elcsúszott, Sterling csak azért volt ott, mert arra járt, Stones csak a végére futott be, Fernandinho is késve csúszott, Raffael pedig bebombázta.
Ez egy kicsit ébresztőleg hatott, de az első komoly helyzetre a 34. percig kellett várni, akkor de Bruyne szöglete után Gündogan küldte kapura a labdát. Jól csinálta, de Sommer jól védett — ahogy szerintem az egész meccsen —.
A felébredés megtörtént, a hajmeresztés nem szűnt meg teljesen, a 38. percben Bravo adta ki a labdát — érdekes, lábbal tökéletesen továbbított, 15/15 a passzmutatója —, Wendt szerezte meg a labdát, végigszánkázott a védelmen — a balhátvéd… — Bravo szerencsére javított.
A félidő vége előtt bepörgette a játékot a csapat. A 45. percben Sterling tört be a tizenhatoson belülre de Bruyne remek labdájával, de ahelyett, hogy befejezte volna az akciót, visszapasszolt Agüeronak. Kár volt, kecsegtető volt a szitu. Az viszont meglepő, hogy ebben a játékszisztémában Sergio mennyire el tud szigetelődni egy-egy meccs során.
Most is, hiába volt közvetlenül mögötte de Bruyne, Silva, a szélen Navas és Sterling, megtámogatva egy kis Gündogannal, használható labdát alig kapott.
A ráadás egy percében fordított lett a szerepkör, Sterling indította de Bruynét, Kevin középre lőtte a labdát, Silva belebökött (jött Agüero is), meg is lett az egyenlítés.
A második félidő Sterling lesgóljával indult, azt is hihettük, hogy minden cuki — pedig a faszt —, kár azért a pár centiért.
Szerintem világszerte fogadásokat tettek, hogy Stindl vagy Fernandinho kapja meg előbb a második sárgáját. A németek kapitánya kapta meg előbb. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem jött ez jól nekünk. Az első félidőben kidőlt Traoré (jött Hofmann), a kapitányukat kiállították, felborult a pálya. Schubert, hogy enyhítse a nyomást lehozta — az amúgy jól játszó Dahoudot—, jött a hegynyi Vestergaard.
De így eljött, aminek el kellett. Fernandinho is kiszállt. Furcsa, hogy Pep nem akart cserélni. Hagyta a padon száradni Sanét, Nolitot és Iheanachot is.
Nem volt elég az előnyben töltött 12. perc, a 10-10-re módosulással ébredt íziben a ‘gladbach. Aztán de Bruyne is elengedett egy bombát, de szépen lecsendesedett a meccs (Sagna jött Sterling helyett, a biztonság mindenek felett).
A végén elérkeztük a semmitmondó tili-toli-ig. Ennyi. Túl vagyunk ezen is.
A második Swansea elleni meccs utáni poszt végén már írtam, hogy túl sok a banánhéj, bármennyire is figyelmes az ember, rá fog lépni. Összejött.
Előfordul. Először annyi történt, hogy az egyik csapat támadószekciója a legjobban működött a szezonban, a másiknak a legrosszabbul a védőszekciója. Ennyi. A másodiknál meg még vissza sem nyertük az egyensúlyunkat és léptünk is rá a következőre. Megvan a szezon első leseggelése, fel kell állni.
Négy zsinórban lehozott idegenbeli meccs, egy hét Walesben, majd a Manchester-Glasgow-Manchester-London trip a múlthéten már túl sok volt már.
A játék orrvérzésig begyakorolva, de a felfutás után törvényszerűen jött a megtorpanás. de Bruyne kidőlt, Agüero (bármennyire is úgy tűnik) nem egy gép, most nem termel, két eddigi húzóembernek az átlag alá csúszott a teljesítménye és nem volt senki aki tovább pörgesse a verklit. Most itt a két hét szünet, remélem a válogatottak nem még inkább leszívott aksival térnek vissza, hanem egy kicsit feltöltődve.
Szerdán a királyság egyik legjobb hangulatú stadionjában (a szünetben a közvetítésben jól megmutatott Noel Gallagher is remekül szórakozott), egy végtelenül felspannolt csapat (a 7:0-ás barcelonai bukó után nem csoda) volt az ellenfél, megtoldva egy a Premier League-be vágyó fiatal csatárral, aki élete eddigi egyik legjobb napját produkálta (Moussa Dembélé), meghintettük egy kis balszerencsével és egy kis védelmi balfaszkodással, meg is lett az iksz.
A hazaiaknál három ismerőssel is találkozhattunk. Kolo és Sinclair a kezdőben volt, teljesen jó meccset hoztak le, ami igazán furcsaság, a kölcsönadott Roberts is bejött az utolsó tíz percre, a saját csapata ellen.
Jó ütemben lőtték a gólokat (szerencsére mindig időben jött a válasz), nagyon akartak most focizni.
Bravo, sok ez a két meccsen benyelt öt gól, de volt nagy bravúrja. Kellett tornáznia Glasgowban is a hatodik percben, hogy ne legyen rögtön 0:2, a kifogott büntető meg nagyon kellett, csúnya lett volna a sima három oda.
Zabaleta volt a csk ezen a héten. Furcsa is a csapat, hogy nincs igazi kapitánya. Harttól kezdve Silváig többen is felhúzták a karjukra a szalagot (az ‘igazinak’ is jutott majdnem egy meccs). Szóval hiányzik egy igazi vezérürü aki átlendíti a csapatot ha gond van.
Pablo nem az a karakter. Megy, csinálja a dolgát (Londonban egész jó meccse volt), de nem ő lesz aki a hátára kapja a csapatot, ha úgy adódik. Az internet fájó megvonása nem látszik még rajta.
Sagna kispados volt, a jelek szerint nincs minden rendben vele, minden estre a jobb kérdés jövőbeli megoldására a verebek elég hangosan csivitelik Hector Bellerin nevét.
Kolarov. Nagyon sajnálom. Eddig a védelem egyik oszlopa volt, Pep serényen dobta be középre és játszott a helyén is. Most nem találta a helyét, sem itt sem ott. Stones pihent a Celtic ellen (a Spurs ellen viszont a csapat legjobbja volt a fiatal angol válogatott), a 73. percben jött Clichy (aki a BL meccsen nem hozott valami nagy formát, a PL meccsen nem lett becserélve) helyett, így Aleks ment ki a baloldalra (így is többet húzott balra, mint középre). A Tottenham ellen pedig élből a bal oldalon kezdett.
Fernandinhonak ő adta a gólpasszt, de a második Dembélé gólban a béna mozdulata miatt alaposan benne volt, a Spurs ellen meg az ő öngólja lett a londoniak vezető találata. A hét citromdíjasa így ő lett.
A két meccs alapján Otamendit emelném ki. Az első Celtic gólnál lehetett volna határozottabb, de rá lehetett a legkevesebb panasz.
Fernandinho gólja előtt a mostanában megszokott koreográfia szerint körbejárt a labda, hogy aztán Dinho, aki egyedül maradt a középcsatár helyén, szerencsére nem hibázott.
Silva az akin nagyon látszik de Bruyne hiánya. Skóciában Gündogan volt a párja, a német nem volt rossz, sokat volt nála a labda, amit pontosan továbbított, de hiányzott belőle az átütő erő. A bajnokin már nem volt ‘párja’, Fernando (a brazil eltűnt a középpálya sűrűjében) egy sorral mögötte volt.
Szóval a Celtic ellen jól ment neki, gólpasszt adott, volt aki kisegítette, a Tottenham ellen pedig szétforgácsolódott, túl sokat akart, túl sok szegletén a pályának. Nem ment neki.
Sterling felemás meccseken van túl. Öngólja peches volt, túl gyors a lelkem. Ritkán hátrány, de most ez lett a veszte. A gólja szép volt, nem kevés ilyet láttunk már tőle mostanában.
Skóciában a jobb oldalon, Londonban a balon játszott. Lehet, hogy nincs benne egy héten két jó meccs, de az árnyékot vet az idei remek teljesítményére, hogy két fontos idegenbeli meccsen (Salfordban és most) nem tudott átlag felettit nyújtott. A White Hart Lane-en egyenesen pocsék meccset hozott, a mezőny legrosszabbja volt… Ilyen sem volt még idén.
Nolito, gólja nagyon kellett, jó időben volt jó helyen. E mellett is jó volt, a hülye szabálytalansága miatt viszont a Spurs ellen nem játszott. Londonban Navas került be a csapatba, aki sokszor olyan volt, mint aki be sem került. Jesus helyett Iheanachot cserélte be Pep szűk félórára, nem sokra futotta tőle sem.
Agüero, elapadt a forrás. Van ilyen. Öt kapura tartó lövése volt a két meccsen, egy sem akadt be. de Bruyne hiánya fájóbb, mint amire számítottunk. Sergio helyett Kelechi lőtte a gólokat amikor kellett és nem mellékesen nem sérült volt, a ‘gladbachot kb. egyedül végezte ki, most egyelőre homály van a középpályán KDB helyén.
minden oké!
Van baj? Még nincs. A ‘gladbach is szorongatta egy kicsit a Barcát, de a végén csak nyertek. Idén is sikerült beletenyerelni a legnehezebb csoportba. A bajnokság? Fel kell állni, menni tovább, nincs még gond.
Nyolcból nyolc. Ez Guardiola és a City eddig a szezonban. Ez klubrekord. Egy edző sem startolt még így. Két hazai meccs volt terítéken a múlt héten, nagyon simán, gyakorlatilag tökéletes focit bemutatva (összességében) 8:0-val lett hozva a BL és a PL meccs is. A játék is kezd összeállni.
Megkezdtük. Baromira vártam, hál’ istennek nem is csalódtam. Nagyon kíváncsi voltam mit főz ki Pep, mihez kezd majd a csapattal.
Nem csalódtam, de le kell szögezni: még nem jött el a szép új világ, nagyon messze van még. Ha nem lennék City szurker és nem érdekelnének a taktikai furfingok, akkor talán még anyáztam volna az első bajnoki meccset nézve, de nem várjunk, akkor nem is néztem volna meg ezt a meccset. Nem volt jó meccs.
A bukaresti bl meccs meg leginkább a felkészülést szlgálta. A román második éppen megüti egy közepes Championship csapat szintjét.
Még nincs befejezve a ház, az alap is éppen kész. Fel van túrva a kert, a Kamaz ki-be jár a cementes zsákokkal, de mi már látjuk: szép lesz ez.
Minden része, mindannyian részesei vagyunk a masterplan-nak.
Ma folytatódik a BL, a CSZKA Moszkva a következő ellenfél. Ilyen sem volt még túl sokszor, a csapat rövidke Bajnokok Ligája pályafutása során.
Itt az ideje, hogy a nemzetközi kupákban is újra oroszlánbarlangnak számítson az Etihad. Végre, két év után újra nyerhetünk hazai pályán, Bajnokok Ligája meccsen.
A CSZKA otthonában két hete jártunk, hiába kaptak ki a moszkvaiak, a viszonylagos jó teljesítményük a jelek szerint gátakat szakított át.
27-én a Krasznodar ellen nyertek (ötmeccses bajnoki nyeretlenségi sorozatot zártak le ezzel) sima 5:1-re, most hétvégén pedig a Nyizsnyij Novgorod otthonából hozták el a három pontot (2:1). Ezzel a két győzelemmel helyet cseréltek a Krasznodarral, jelenleg a negyedikek a bajnokságban.
A bajnoki sikerek mellett a kupában is továbbléptek, a másodosztályú Kihimik ellenében.
A CSZKA megkapta a büntetését a szurkolói viselkedése miatt, a rasszista óbégatás és a balhézás miatt az uefa szektorbezárást (a Beyern elleni meccsen) és pénzbüntetést rótt ki.
Mondjuk elég nagy büntetés nekik, hogy az idegenbeli meccs moszkvai idő szerint 23:45-kor kezdődik. Az óraátállítás kapcsán felmerült néhány megszállottól megint az, hogy Magyarország váltson időzónát. Hát nem tudom, nekem nem érne annyit az, hogy nyáron este kilenckor világos van, cserébe pedig télen még reggel nyolckor sötét. A nagyobb szopás pedig az lenne, ha 21:45-kor kezdődnének a BL meccsek, a hétközi bajnokik 22:00-kor, az olyan kupameccs, mint a múltheti pedig másnap érne véget.
Egy órával távolabb Manchesterből, egy órával közelebb Moszkvához? Kösz, nem!
De vissza a meccshez. Láttuk mire képesek otthon a ruszkik, ennél többre Manchesterben sem fognak jutni. Már a Norwich elleni meccs előtt pedzegettem, hogy november lehet a mi hónapunk. A kanárik fel lettek perzselve, jó eséllyel a Moszkva is beég ma.
Vasárnap megyünk a hónapban először és utoljára idegenbe, a kiesőhelyen álló Sunderland-hez.
Jön még a Spurs az Eastlands-re, lehetőség az előzésre, aztán még a Plžen is tiszteletét teszi az Ethiadban, hogy bebiztosítsuk a továbbjutásunkat a Bajnokok Ligájában.
Náluk Alan Dzagojev és Rasmus Elm, nálunk pedig Jovetics és Kompany sérült, sőt a hírek szerint Javi García is összeszedett valami nyavalyát.
Lehet egy kicsit megint rotálni, jöhet Richards, Kolarov, Lescott, Milner, Navas és Džeko a kezdőcsapatba.
Kíváncsi vagyok meddig tart Hart száműzetése, abban bízom, hogy megerősödve keveredik ki ebből a históriából.
kezdés: 20:45, tv: nincs, vezeti: Carlos Velasco Carballo (spanyol) stream: itt
Tegnapi interjú Pellegrinivel, 1:02-nél a derék újságíró úgy hiszi Mancinivel beszél, aztán azt hiszi a nagytudású, hogy a mu sajtótájékoztatóján van, szerencsére Pelle úriember.
Ahogy ígértük, három posztot szentelünk a távozó menedzserünknek edzőnknek, Manuel Pellegrininek (az első kettő itt és itt található).
Ma elérkeztünk ahhoz a három szezonhoz, amit Pelle a Manchester City kispadján töltött, akárhogy is nézzük: nem kevés sikerrel. Felidézzük az elmúlt három év sikereit, kudarcait, igazolásait. Kitérünk az első és az utolsó meccsére, mindenre ami eszünkbe jut.
Pellegrini farewell.
2013/2014
Ahogy azt már írtuk, Pelle nem klasszik brit menedzserként működött, így nehéz belelátni mekkora hatással is volt az átigazolásokra, gyaníthatóan az első évben nem sok. Ettől függetlenül nagy volt a mozgás a keretben.
A távozók között a legnagyobb név: Tévez. Carlitosban sok jó meccs bennmaradt, de nem maradhatott sajna, ha menni kell, menni kell.
Két súlyos ballaszt is kidobásra került ekkor: Santa Cruz és Bridge már semmilyen szinten nem tartozott a klubhoz ekkortól.
Két egykoron nagyon hasznos játékosnak is ekkor járt le a szavatossága, Kolo Liverpool piros, Barry pedig a kék felébe távozott.
Maicon Romába igazolt, három ‘azt hittük, lesz belőletek itt valaki’ kategóriás fiatal (Rekik, Guidetti, Sinclair) pedig kölcsön lett adva (PSV, Stoke, WBA).
Az érkezési oldalon a legnagyobb fogás: Fernandinho. 30 millió pezetáért hagyta ott Donyecket, megért minden pengőt! A két be nem vált támadó is ekkor tette át székhelyét Manchesterbe, Joveticset és Negredot is három éve láttuk először testközelben.
Navas megvétele jó döntésnek bizonyult, a 15 millió font nem tétel egy ilyen kaliberű szélsőért. A deadline day-en jött az, akiről biztosan tudhattuk, hogy Pelle akarta: Demichelis.
A legelső tétmeccse 2013. augusztus 19-én, egy hétfői napra esett a City kispadján, Lescott és Džeko kivételével ha úgy alakult volna, egy az akkorira kísértetiesen hasonló csapatot küldhetett volna pályára, így is öten ott voltak (Hart, Clichy, Fernandinho, Navas, Agüero) a sérüléshullám ellenére a kezdetnél és a végén is.
A Newcastle volt az ellenfél, tükörsima győzelem, dominancia, 2-2 gól a félidőkre elosztva. A lendületes kezdés kitartott szinte végig.
Pellegrini első trófeája hamar meglett, a ligakupa a Sunderland ellen. Nagyon simán, az egész sorozatban csak két gólt kapva húzta be a mikiegér kupát
Az FA kupában viszont ismét (az előző szezonban ellenük ment el a döntő, ugye..) a Wigan tréfált meg minket, a hazai 1:2 fájó volt.
A bajnokok ligájában sikerült végre túllépni a csoporton, a CSZKA és Plžen előtt, a Bayern mögött. A 16 között viszont a Barca nagy falat volt, oda-vissza vertek minket.
A bajnokság meglett Pellegrininek, elsőre. Szinte végig rendben volt a csapat, jó idény volt. 4-2-3-1 volt a domináns felállás, de itt még sokszor a klasszik 4-4-2-vel kombinálva, a 4-2-3-1 megmaradt végig, a 4-4-2 egyre kevésbé fordult elő az idő előrehaladtával. Szűkült a játékoskeret, szűkült a variációk sora. A mostani szezonban már csak gyengébb ellenfelek ellen jött elő ezzel Pelle, míg a bajnokságot nyert csapat (ne feledjük ott volt akkor még Agüero, Džeko, Jovetics és Negredo, volt kihez nyúlni, most meg Bonyban már, Kelechiben még nem bízott sokszor Pelle) teljesen egészségesen kombinálta a szisztémákat, nem volt kiszámítható, kombinatív, jó focit játszott ekkor a City.
Később sokan azt hányták a szemére, hogy már nem volt valami változatos a taktikai repertoárja, ha égett a ház vagy feldobott egy támadót, ha tartani kellett az eredményt bejött a középpályára egy védekező játékosok (az utolsó időkben Demichelis). Ez a probléma a most lezárult szezonban volt a legszembetűnőbb, amikor is több kulcsjátékos hosszú sérülése miatt igencsak rövidke volt a pad.
Amit reméltünk, hogy bátran nyúl majd a fiatalokhoz, nos, az nem következett be, Rony Lopest láttuk négy meccsen hosszabb, de inkább rövidebb időre, Huwst pedig 15 percre. Ennyi.
Talán leginkább Yaya idénye volt ez (gyakorlatilag az egész évet végig tudta tolni komoly sérülés nélkül), de Agüero sem panaszkodhatott, 34 meccsen 28 gólt termelt. Hart magabiztos volt a kapuban, a Kompany-Demichelis kettős rendben volt hátul, Fernandinho szuperül bevált, még Nasrira is lehetett számítani. Pazar idény volt.
A szezon buktája: egyértelműen a Wigan elleni kupakiesés, de a Chelsea elleni hazai vereség is fájt.
A szezon fénypontja: szerencsére több is volt. A Wembley siker, a mu oda-vissza verése (7:1-es gólkülönbséggel!), a Spurs legépelése kétszer (11:1-es gólaránnyal!), az Arsenal elleni hazai 6:3, a Norwich 7:0-ás kiütése, de a csúcspont talán a müncheni siker volt. Az a talpra állás idegenben, bl meccsen, kvázi tartalékos csapattal, nagy (Milner tökéletes meccse) mérkőzés volt:
2014/2015
2014 nyarán, mint címvédő vághatott bele Pelle és a board a tervezett változtatásokba, volt elég.
A távozók: Negredo ahogy jött, mehetett is (első kanyarban kölcsönben ment a Valenciába). Szimpatikus karakter volt a spanyol, de nem ízlett neki a manchesteri közeg, az meg főleg, hogy Agüero mögött még Džeko is előrébb volt a szamárlétrán, mint ő (23 gólt így is termelt).
A védekező középpályás posztról ketten is ki lettek söpörve, Javi García a Zenitbe, Jack Rodwell pedig a Sunderlandhez igazolt (Barryt közben véglegesen elvitte az Everton).
A fekete macskák csaptak le Pantilimonra is. Nasztaszics a Schalkenél próbált szerencsét (szegény, nem egy sikersztori a németországi karrierje, gyakorlatilag a teljes mostani szezont kihagyta). Micah Richards sajnos soha sem tudta már összekaparni magát az olimpián beszedett sérülése után, a Fiorentiában próbált formába lendülni, kevés sikerrel. Lescott pedig a West Brom játékosa lett.
Rengeteg fiatal próbált játéklehetőséghez jutni máshol (többek között): Guidetti és Denayer a Celticnél, Sinclair az Aston Villánál, Lopes a Lilleben, Evans a Scunthorpeban, Rekik a PSV-ben, Fofana pedig a Fulhamben. Huwst pedig télen vitte el végleg a Wigan, Rusnákot pedig a Groningen.
Az érkezési oldalon is akadt mozgás. Az egyik nagy ígéret a Portoból 20+ millió fontért elhozott Mangala. A francia védő nagy reménysége volt a boardnak, de nem tudott túllépni az árnyékán, első meccsein nagyokat bakizott. Kiemelkedőt a most zárult szezonban sem tudott nyújtani, az ő sorsa is erősen kérdőjeles.
Sagna érkezése fontos volt, a ’13/14-es szezonban (Micah gyengélkedése miatt) Zabaleta töltötte a legtöbb időt a pályán a teljes keretből (3956 percet), hasznos játékos, nem csak azért mert ingyen volt, az utóbbi idők egyik legnagyobb fogása.
A távozó román óriás helyére Pellegrini elhívta hű harcostársát, Caballerot, aki többször is bizonyította: jó választás a cserekapus posztjára.
A másik ex-Porto játékos akit bezsákoltunk, az Fernando. Fernandinho mellé a középpályára. Az árát megérte (10+ millió font), de semmi kiemelkedő. Sanszos, hogy ezen a nyáron megy is.
A legérdekesebb húzás Frank Lampard érkezése volt. Az eredetileg a New Yorkba szerződött veterán Chelsea ikont soha sem gondoltam volna, hogy égszínkékben látom valaha. Sokat elmond a szezonról, hogy ki tudott emelkedni a csapatból a teljesítményéből és a tervekkel ellentétben végig maradt. A volt klubja elleni gólja örökké emlékezetes marad.
A szezon legfurcsább igazolása Bruno Zuculini volt. Az argentin középpályást fél órát csodálhattuk tétmeccsen csak, azóta megfordult kölcsönben a Valencia, a Cordoba, a Middlesbrough és az AEK Athén csapatánál is.
Januárban a 2014-es naptári év legeredményesebb Premier League csatárával próbálta orvosolni a problémákat a vezetés, de Bony sem jelentett gyógyírt semmire, csak előrevetítette a Džeko-Jovetics duó búcsúját.
A Copa, Eb, vb években valahogy nem jön össze rendesen a felkészülés. Az ázsiai, amerikai túrák szépek/jók, de nem mindig túl célravezetőek, most különösen nem voltak azok.
Kaotikus csapat jött össze az Arsenal elleni Community Shield meccsre is. Olyan játékosokat láttunk a Wembley-ben, akiknek a későbbiekben gyakorlatilag epizódszerep sem jutott (Boyata, Nasztaszics, Zuculini, Richards, Sinclair), nem lehetett más a vége, mint 3:0 a gúnároknak.
A hazaikupaszereplés amúgy is egyértelműen a szezon csalódása volt. Minkét sorozatban a második meccsén búcsúzott a csapat, két hazai 0:2 a Middlesbrough és a Newcastle ellen.
A bajnokság kezdetére úgy tűnt, összerázódik a csapat (2:0 idegenben a ‘castle ellen, 3:1 a ‘pool ellen otthon), de a Stoke City elleni hazai vereség és a két rangadón (Arsenal, Chelsea) begyűjtött 1-1 pont után lépéshátrányba került a csapat. Voltak erős hullámvölgyek (pl. ’14/15 fordulóján hat meccsből egyet nyert a csapat, vagy áprilisban a Palace és MU elleni két egymást követő idegenbeli vereség), de legalább az utolsó hat meccsen szerzett 18 ponttal (18:4-es gólaránnyal) meglett az ezüstérem.
A bajnokok ligájában le lett kopírozva az előző szezon. A Bayern mögött továbbjutás a csoportból, a Barcelona ellen kiesés a 16 között.
A szezon csalódásai: a már említett kupaszereplés. A Stoke és az Arsenal elleni hazai vereség. A United elleni idegenbeli pofon (4:2). A bl-ben a Moszkva elleni hazai vereség és az, hogy semmi fejlődést nem mutatott a Barca ellen a csapat, simán továbbléptek újra a katalánok.
A szezon fénypontjai: a bajnoki véghajrá, egyértelműen, benne a QPR elleni 6:0-al. A Spurs elleni 4:0, a Newcastle elleni 5:0. A bl-ben a Bayern elleni győzelem, az év sikere a Rómában elért 2:0.
Pellegrini sorsát megpecsételte ez a szezon. Hiába kapott jobb szerződést a bajnoki cím után (kitolva a kontraktust 2017-ig) a vezetőség egyértelműen már másban gondolkozott.
A legnagyobb hiba, hogy nemhogy nem fejlődött a csapat, egy jó nagyot hátra is lépett. Az öltözőn belül is sérült az összhang (Yaya hiszti, Džeko mellőzése, Hart partvonalra tétele egy időre…), félresikerül igazolások.
A fiatalok szóba sem jöhettek most sem. Pozot láttuk négy meccsen 163 percet (legalább egy gólt lőtt).
2015/2016
A távozók: ez a szezon sem volt mentes a jövés-mentéstől. A támadószekció lefogyott. Sinclairt a Villa Negredot pedig a Valencia vette meg végleg. Džeko a Rómába Jovetics az Interbe került (első kanyarban ők is kölcsön, ha nem is ide, de idén végleg távoznak, ez fix). Milner a Liverpoolban kötött ki és Lampard is odatalált New Yorkba.
Szegény Richards az olaszországi kitérő után az Aston Villában találta magát.
Reményteljes fiatalok is végleg elhagyták a City-t. Rekik Marseillebe, Nasztaszics (immár véglegesen) a Schalkebe, Lopes a Monacoba, Boyata a Celticbe, Guidetti a Celta Vigoba, Evans pedig (az egyetlen olyan játékos, aki a City összes korosztályos csapatában pályára lépett) a Readingbe igazolt.
Négy olyan fiatal van, akikre oda kellene (végre már) figyelni. Denayer a Galatasarayban, Ünal a Bredaban, Roberts a Celticben, Fofana a Bastiaban, Ntcham a Bastiaban szerzett több-kevesebb játékrutint.
Az érkezők:
A legnagyobb fogás de Bruyne volt. Megérte az 55+ millió fontot. A csapat egyik legjobbja volt, hatalmas jövő előtt állhat.
Közelített az 50 misihez Sterling is. Fiatal, angol válogatott, élő szerződéssel. Ez volt az oka, hogy ennyibe fájt. Raheem piszok fiatal még, néha láttuk is mit tud, Guardiola nagy feladata lesz belőle kicsalogatni a tutit. Húzó ember? Na, az még nem volt.
A brit játékos hiány orvoslását volt hivatott pótolni Delph. 10 millió alatt, bajnokin még tudott is néha mutatni valamit, abszolút csere, érthető igazolás.
A harmadik ‘nagy fogás’ Otamendi volt. 30+ milliós védő, a La Liga legfaszább centerhalfja. Megméretett a Premier League-ben is. Hajlok rá, nem bizonyult könnyűnek. Viszont a feladata nem volt az. A tervek szerint Kompany párjaként kellett volna áthatolhatatlan falat képezniük Hart kapuja előtt. Na, ez az amiből nem lett semmi. Vinny teste gyakorlatilag feladta a szolgálatot, Mangala nem mindig volt a helyzet magaslatán, Demichelis pedig messze került az első szezonjában mutatott önmagától (ezt kurvára el tudjátok felejteni, hogy volt ilyen), főleg az életkora miatt, így Nicolásra hárult a feladat, hogy ő legyen a védelem vezére, többnyire megoldotta.
Furcsa igazolás most is volt. Brattan a Brisbane Roarból érkezett októberben. Egyből le lett passzolva kölcsönbe a Boltonnak, ott nem kapott szerepet, decemberben vissza is tért, két tartalék bajnokin oda is fért a kispadra. Gondolom a ‘kistesónak’, a Melbourne City-nek lett szánva, de akkor is furcsa. Hasonló utat járhat be, mint a tavaly januárban a Central Coast Marinerstől szerződtetett Cáceres, aki jelenleg is Melbourne-ben van kölcsönben, de miért jó hogy Brattan lassan egy éve nem játszik sehol, azt nem tudom.
Nem most jött, de ebben a szezonban lett a csapat tagja, a szezon üde színfoltja: Iheanacho. Kelechi 1200 perc alatt (alig több, mint 13 meccsnyi játékidő) 14 gólt termelt.
A bajnokság nagyon jól indult. Öt meccs, 15 pont 11:0-ás gólarány. A Palace elleni utolsó percekben behúzott meccs után ráncolhattuk a homlokunk, a West Ham ellen pechesnek érezhettük, hogy nem jött össze a pontszerzés, de a Spurstől kapott négyes jelezte: nincs minden rendben.
A Newscatle és Bournemouth ledarálása (összesen 11:2 a két Etihadban lejátszott meccsen) eltakarta a szart, de innen beindult a hullámvasút. Két egymást követő meccsen nem tudott jó teljesítményt nyújtani a csapat.
Az ellenfeleknek (is) köszönhetően nem szakadt le a csapat, harmadiknál rosszabb helyen nem álltak, de a board döntött és február elsején bejelentették: Guardiola lesz a csapat vezetője 2016 nyarától.
Pellegrini könnyek között jelentette be a csapatnak a hírt, másnap még nagy nehézségek árán legyűrték a Sunderlandet (karnyújtásnyira került az éllovas Leicester), de azután a februárban és márciusban lejátszott hét meccsen öt pontot szerzett a csapat, hatodik helyig csúsztunk vissza. A szezon itt elment.
Szerencsére nem teljesen. Egy pazar április visszahozott valamit, de a májusi három meccsen szerzett két pont a negyedik helyre volt elég.
Az FA kupát két szép idegenbeli siker után (7:0 a Norwich és az Aston Villa ellen) feladta a csapat. Pellegrini feláldozta a Chelsea elleni meccset a bl továbbjutás és a ligakupa döntő miatt (meg is lett a mikiegér kupa, meg a Kijev elleni továbblépés).
A ligakupát ellenben újra megnyerte Pellegrini! A Sunderland, a Crystal Palace és Hull City testén könnyedén (13:3-as gólarány) túljutva kerültünk össze az Evertonnal.
A liverpooli odavágó 1:2 lett, de az Etihadban 3:1-lett, ide (nagy ára volt ennek, de Bruyne megsérült). A döntőben összejött Liverpool-City páros. Ahol 1:1 után Cabellero beírta magát a City történelmébe.
A bajnokok ligájában ellenben végre megtörtént az áttörés. Sikerült megnyerni a csoportot, a Kijev után kiverni az esélyesebbnek tartott PSG-t, a döntőbe pedig csak egy 1:0-al tudott bejutni a Real.
Az utolsó meccs:
Pellegrini utolsó csapata: Hart – Sagna, Otamendi, Mangala, Clichy – Navas, Fernando, Fernandinho, de Bruyne – Iheanacho, Agüero.
Elég volt egy iksz is, a Swanseanak elég volt ha nem kap ki, ez látszott is, mindenkinek fasza volt az egy pont.
A vezetés hamar meglett egy szerencsés Kelechi találattal (tekinthetjük szimbolikusnak, hogy egy Kelechi gól után adja át a stafétát Pellegrini Guardiolának?).
Támadgatott tovább a csapat, de a gól a Swanseanak jött össze, egy szerencsétlenül levágódó szabadrúgás után.
A játék képe igazából nem változott, maradt az 1:1. Két ‘Pellés’ csere volt a végéig, Iheanacho helyett jött Nasri, majd az utolsó percre, kvázi érdemei elismeréseként Agüero helyére az utolsó meccsére Yaya Touré.
Mancini után ő is a szurkolók szeretetével a szívében búcsúzhatott. Baromi nagy volt, ahogy Yaya unszolására kiadta a zakóját a meccs végén a szurkolónak.
A szezon csalódásai: fent taglalt meccsek és hullámvölgyek mellett, a mu elleni hazai vereség.
A vezetőség edzőváltási módszere és ahogy ezzel telifosták a szezont.
Pellegrini búcsúja az Arsenal elleni meccs lefújása után. Döbbenetes volt ahogy ezt rendezték, bl kiesés után, egy kétes kimenetelű meccs végére tenni. Felháborító, méltatlan.
A szezon fénypontjai: A ligakupa győzelem. A bajnokok ligája szereplés. Az áprilisi teljesítmény. Kelechi.
A szezon meccse a sevillai bl csoportmeccs, itt játszottak az égész idényben a legjobban a srácok (a teljes Pellegrini éra legjobb első félideje volt itt):
Hová jutottunk Pellegrinvel?
Pelle az egyik legöregebb átlagéletkorú európai topcsapatot hagyta ránk. Iheanachon kívül egyetlen fiatal sem került be a klub vérkeringésébe.
2010-ben végzett érem nélkül utoljára a csapat. A két évvel ezelőtti bajnokcsapathoz képest sem a játék, sem a játékosállomány nem lett jobb, sőt. A taktikai repertoár beszűkült. Az Etihad nimbusza, mint bevehetetlen erőd, oda. Nem néztem utána, de szerintem nincs még egy olyan csapat Európában, amelyik bl-t érő helyen végzett a bajnokságában, egyetlen megnyert komoly rangadó nélkül. Megújulás kell, ezt ő nem tudta levezényelni.
A nagy pozitívum a bajnokok ligája szereplés. Pellegrini lépett először túl a csoporton, hogy a harmadik évre elérje az elődöntőt. Nagy szó. Mióta a City a bl-ben szerepel messze a legnehezebb csoportokba került (minden évben), nekünk is köszönheti a Leicester, hogy kiemelt lesz a sorsoláskor, mint angol bajnok (Sir Alex is kardoskodott érte rendesen, nehogymá’ a PL champion sokadik kalapból startoljon). Ezen a nehezített pályán is túlrágta magát, 2015 őszén már mint csoportgyőztes várta a sorsolást. Ez nagy dolog, tudjuk. Kétszer jött szembe a Barca, most sem lett volna könnyebb, a mögöttünk végzett Juventust a Bayern München várta.
Szóval nem csak bejutott kétszer a tizenhat közé, idén négy között volt a legrangosabb európai kupában a Manchester City. Respekt!
Ez volt a trófeák mellett az igazán nagy dolog, amit elért.
Az utolsó interjú:
De le kell szögezni, messze nem volt sikertelen ez a három szezon. A mérnök úr működése alatt nem lőtt több gólt (szédületes +140-es gólarány, ebben a kehes szezonban is a City lőtte a legtöbb gólt a pl-ben), nem nyert több meccset és nem szerzett több pontot senki sem a Manchester City-nél a Premier League-ben, csak négy csapat végzett a három idény alatt a Pelle gárda előtt, amu-t mindig maga mögött tudta tartani.
Egy bajnoki cím, két ligakupa győzelem. Először elért bajnokok ligája elődöntő.
Fellépett Wilfred Wild, Joe Mercer és Roberto Mancini mellé a Manchester City edzőlegendái között.
Kompany elfáradt izomzata, Yaya lelassult teste. Ezek vagyunk mi. Az elért bl elődöntő baromi nagy dolog, de a Real ellen azért többet vártunk. És még nincs vége, meg kéne tartani a bl-t érő helyet, vasárnap jön az Arsenal az Eastlandsre. Pazar, jön a teljes összeomlás?
Nem tudom mi lesz, tényleg nem. Noel Gallagher minden esetre pompásan összefoglalta a szerdai meccset nekünk:
Absolute Dog Shit. Needed 11 Heroes. Got NONE.
Vasárnap a Southampton ellen Pellegrini meccsen spórolt egy keveset (a bl helyet nem itt kell bebiztosítani, bl elődöntő meg nincs minden héten, magyarul: én lépek, a bl döntőt akarom, ami a bajnoki helyezést illeti: nos, az már nem az én gondom lesz, ha nem jön össze a bronz vagy a negyedik hely), hárman voltak a kezdőben azok közül, akik szerdán pályára léptek Madridban.
A Soton nyerni akart, nálunk meg csak Kelechi akart focizni. Náluk patent volt a 4-3-2-1, nálunk akadozott a 4-4-2. Bony, édes istenem, mi lett veled?! Baromira nincs kedvem utánanézni, de úgy emlékszem jó meccse három volt a szezonban. A bl-ben Sevillában (hol van az a meccs már, te jó ég!), az a fél óra amikor bejött a ‘gladbach ellen, meg a volt csapata ellen fontos gólt lőtt a bajnokságban. Kb. ennyi. Kevés, gyenge, gyalázat mivé lett.
A Nasri-Sterling páros a sérülésükből ‘felépülve’ a ‘hagyjuk’ kategóriában szerepelt. A szép csapatteljesítménynek meg is lett az eredménye, köszönjük. Majd szerdán, reménykedünk, mert reménnyel tele a padlás (is).
Madridban viszont a recept ugyanaz volt, mint Manchesterben. A labda nagyrészt a Realnál, bántóan lassú játék, kevés jó passz, ami nem jut el Agüerohoz, aki gyakorlatilag ennek hiányában nem is csinál semmit.
Yayaról voltak olyan hírek, hogy sérült, nem fog játszani. Vártam, nem volt jó, sőt rossz volt, de így sem lógott ki a csapatból. Ő is lassú és körülményes volt, mint a dög, de legalább neki volt mire kenni.
A legbosszantóbb játékos nálam de Bruyne volt. Látványosan nem ment neki, amikor meg nála volt a labda tetézte (két tipikus mozzanat tőle: mikor nem jön be neki semmi, csak azért is be akarja bőrözni Ramost, Lucas Vázquez nem gyenge szabálytalansága után megpróbálta kapura tekerni a labdát, faszom).
Kompany sérülése. Benne volt minden, a meccset a tv-ben sasoló Guardiola megint meggyőzhette magát: nem kell nekem. Kompany sérülési listája, több mint veretes. A helyére bejött Mangala hozta amit kellett, Vinny sem lett volna jobb, nem ezen múlt.
A madridi közönség valami egészen elképesztő volt, epét hányva prüszköltek a Cityre, a City szurkolókra (az a 4.000 aki a vendégszektorban volt, csodás teljesítményt nyújtott!), ha kellett a saját csapatukra. Sem ők, sem CR7 nem lett szimpatikusabb ezen az estén sem.
A párharc a huszadik percben dőlt el. Ez a gól is olyan volt, mint az egész (mint a két) meccs. Bale beadását próbálta blokkolni Fernando, persze, hogy a kapufáról befelé pattant.
Innen nem volt felfelé. Nem nőt töke a csapatnak, mást nem tudtak, mint megnehezíteni a hazaiak dolgát. Elképesztő, szinte alig volt épkézláb megmozdulás, passzhegyek hátul, pontatlanság, tötymörgés elől.
Real sem volt valami penge, de mi… Ennél azért többet vártam, tudom én vagyok a hülye.
A fény az éjszakában Fernandinho kapufája volt az első félidő végén. Valami volt legalább. A fellépő vkp-ra senki sem figyelt, de Bruyne végre adott egy jó passzt, a cél lett elmérve.
A második félidőben nem derült ki az ég. Pellegrini nem tudta elmagyarázni a srácoknak mit is kéne csinálni. Vagy ő hülye és ennyi volt a terv, vagy a játékosai voltak bármit is megvalósítani amiről hadovált a mágnestábla előtt. Nem tudom melyik a siralmasabb verzió.
Persze nem lehet mindent Pelle nyakába varrni, de ő a leader, megy is a levesbe, baromi furcsa félév lett ez így. A játékosok meg… Nem hiszem, hogy mi képzelünk többet róluk amik, de ennél (a saját szintje alatt lévő Real ellen) egy picit nagyobb lelkesedést, tüzet, bármit vártunk volna.
Az első (ami Kompany miatt a második, ugye) cserét borítékolni lehetett. Yaya le, Sterling le. Nem tudom mit mondtak az orvosok, mit látott Pellegrini az edzésen, de nem volt rendben Touré. Nagyon nem. Raheem sem teljesen oké, nem is változott sok minden, csak majdnem gólt fejelt Bale.
A 69. percben Iheanacho állt be, Navas le. Az érkezése után mutatott némi életjelet a gárda, de ez nem a fiatal nigériainak volt köszönhető, inkább néha előremerészkedtek a srácok, de komoly helyzetre nem futotta.
Hart, Clichy és Otamendi teljesítményét tudom csak értékelni, ennyi jutott nekünk, de fel a fejjel, ott voltunk végre egy bl elődöntőben! Egy góllal jobb volt a Real. Ennyike, ennyivel még jobbak.
Hogy jövőre folyt. köv. ugyanígy? Az a cink, hogy még egyáltalán nem biztos. Vasárnap jön az Arsenal, idén a londoniak érmet, nem Wenger trophy-t akarnak. Fingom sincs mi maradt a csapatban, de félek nem hat pont (a végén a walesi kirándulás sem lesz sétagalopp). A mu és a West Ham sem fog a kedvünkért leikszelni az elmaradt meccsükön.
Izgi lesz, vagy nagy nehezen megtartjuk az egyensúlyunkat és maradunk a bl helyen, vagy összeomlunk. Sima végjátékot most nem nézek ki belőletek srácok, sorry.
Ezidáig nem lehet panasz az áprilisra, a behabzsolt két szelet párizsi mellett szinte mindegy ki is jött szembe a feladat megoldva. WDWWWDW. Szép sorminta.
Az igazi erőfelmérő ma jön, nem vagyok befosva, ez a két meccs ajándék. De… Jó lenne egy perfekt április.
A második Swansea elleni meccs utáni poszt végén már írtam, hogy túl sok a banánhéj, bármennyire is figyelmes az ember, rá fog lépni. Összejött.
Nyolcból nyolc. Ez Guardiola és a City eddig a szezonban. Ez klubrekord. Egy edző sem startolt még így. Két hazai meccs volt terítéken a múlt héten, nagyon simán, gyakorlatilag tökéletes focit bemutatva (összességében) 8:0-val lett hozva a BL és a PL meccs is. A játék is kezd összeállni.
Ma folytatódik a BL, a CSZKA Moszkva a következő ellenfél. Ilyen sem volt még túl sokszor, a csapat
Ahogy ígértük, három posztot szentelünk a távozó 
Hogy jövőre folyt. köv. ugyanígy? Az a cink, hogy még egyáltalán nem biztos. Vasárnap jön az Arsenal, idén a londoniak érmet, nem Wenger trophy-t akarnak. Fingom sincs mi maradt a csapatban, de félek nem hat pont (a végén a walesi kirándulás sem lesz sétagalopp). A mu és a West Ham sem fog a kedvünkért leikszelni az elmaradt meccsükön.
Ezidáig nem lehet panasz az áprilisra, a behabzsolt két szelet párizsi mellett szinte mindegy ki is jött szembe a feladat megoldva. WDWWWDW. Szép sorminta.