Az legutóbbi bajnoki igazi tesztmeccs volt. Szerencsére azok az időknek egy ideje vége, mikor az Everton a City mumusa volt.
Marco Silva taktikája nem volt rossz, de azért ő sem annyira tökös, a csapata meg nem annyira jó, hogy nyerési esélyük lett volna.
Ez így sima idegenbeli siker lett. Pedig a végeredményig göröngyös volt. Nagyon.
Az Everton elleni bukta jobban benne van a levegőben, mint egy Norwich elleni. Mégsem a szomszédban égett meg a csapat, hanem a legkeletibb angol proficsapat otthonában.
A Norwich ellen a zakóhoz kellettek egyéni hibák, a Toffees ellen pedig hátul nem láttunk (csak majdnem) végzetes hibát, elől viszont volt néhány extra teljesítmény, ami a csapatot a győzelemhez segítette. Kész is a három pont, milyen egyszerű ez, ugye?! Nem.
A hazaiak nagy fegyvere nem működött, nem támadta le a City játékosait, vagyis akkor amikor már nyakukon volt a kés, azaz későn, a saját térfelükön. Viszont (szokás szerint) a pontrúgásaik utáni szituk veszélyesek voltak.
Az Evertont játékát látva sokszor volt az az érzésem mintha a magyar válogatottat nézném, csak itt nem Ádámra, hanem Dominic Calvert-Lewin felé repültek a fellőtt labdák.
Hátul masszív, négy védőből álló sorral kezdtek, akik sokszor nemigen támadták meg a City játékosait, sőt a helyüket is alig-alig hagyták el, ez a leginkább a szélső védőik (a balon Digne, a jobbon Coleman) estén volt szembetűnő, ők is alig-alig léptek át a támadó harmadba. Mondjuk Coleman maradhatott volna egy kicsit hátul a 33. percben is, jól reagált, jól döntött.
Középen Mina a tizenhatosukat őrizve, Keane egy kicsit előrébb játszott. Csak akkor poroszkáltak előre, mikor pontrúgáshoz jutottak.
1:1-nél simán megállt bennem az ütő az 50. perc tájékán, mikor Mina a kapura fejelte a labdát. Az mázli (és Ederson) volt. De 1:2-nél is volt egy nagy helyzete, akkor is ott volt a helyén a City kapusa.
A kapujukban Pickford megint elgondolkoztatott, hogy tényleg ő a legjobb angol kapus?
A középpálya közepén a stabilitást a régi ismerős Delph és Schneiderlin próbálta megadni nekik, nem sok sikerrel. A francia ritka pocsék volt, Fabian nem annyira, de ez nem egy túl magas szint.
Sokszor mindkét középső középpályás annyira hátrált a kapujuk felé City támadáskor (amúgy meg sokszor Schneiderlin érthetetlenül húzott ki a jobbszélre), hogy tálcán kínálták fel a terepnek Kevinnek és Gündogannak (és a többi kis furcsamezes pajtásuknak).
Szerencsétlenségükre a jobbszélen kezdő Walcott hamar megsérült, a helyére érkező Iwobi (aki már a bal oldalra jött) életet lehelet az Evertonba (főleg Sigurdsonnal értették meg magukat), aztán jött a meglepetés: nem a klasszikus csere-cseréje szitu, de akkor is néztem, hogy őt is lehozta Silva a 74. percben.
Beállt Kean (aki viszont a jobb oldalt kapta meg), de ő, addig a bő húsz percig amíg a pályán volt, nem volt túl sok mindenre jó. Szerintem nem tudja hol van, mit és miért csinál éppen a zátonyon (Joelinton száma remélem megvan neki, lenne miről beszélgetniük).
Az ék Calvert-Lewin volt, gólt lőtt, sokat melózott, rengeteg fejpárbaja volt, ziccerét védte Emerson.
Calvert-Lewin mellé rendszeresen felzárkózott Sigurdson, aki sokat volt mozgásban, többször léptek egymás helyére angollal.
Az izlandinak volt olyan lövése, amelyik ha nem középre megy, nagy gondban lett volna Ederson.
Melléjük a jobbra átvezényelt fiatal brazil, Richarlison érkezett meg még többször a támadó harmadba, szerencsére neki sem ez volt a legjobb meccse idén.
A City kapujában (újra) Ederson. Ennyi melója rég volt. Fejesek, lövések, védések (6! hat védést kellett bemutatni, mikor volt ilyen?!). Az ő teljesítményén lehetett a legjobban látni, hogy nem volt egy sétagalopp ez a meccs.
Guardiola szélső védőnek Zincsenkót és Walkert dobta fel. Oleksz és Kyle persze a szélen nyomultak előre leginkább, de e mellett többször léptek a pálya közepe felé (Kyle talán többször), biztosítva a totális fölényt ezen a játékrészen.
A két középső Otamendi és Fernadinho volt (Harwood-Bellis most a lelátón volt, ott is kitett magáért) ‘Dinho egyre jobban megállja a helyét itt is, ezt ki lehet jelenteni, de a hazai gól előtt nagyot hibázott. Embertelen nagyot.
Az a röviden passzolt labda Iwobinál landolt, ráadásul mikor javítani akarta még szerencsétlenebb szituba keveredett és földre is került.
Ota sem a legjobban döntött, de érthető, hogy úgy érezte, hogy ki kell váltania Colemanre, de nem értették meg egymást Edersonnal. Rodri lassan reagált, a kapu üresen marad, ott is volt az egyenlítés.
Rodrigo értelemszerűen Ferna eredeti posztján gürizett, nagy panasz nem lehet rá.
De Bruyne és Gündogan teremtették meg azokat a sokat csodált háromszögeket (jobb: Walker-KDB-Mahrez, bal: Zincsenko-Gündogan-Sterling).
A legjobb példa az a támadás volt a második félidő elején, ahogy ritmust váltva, felpörgetve ment a labda balról jobbra azalatt az akció alatt, amelyet Kevin zárt lövéssel.
Ilkay már a meccs elején betalálhatott volna, Mahrez tökéletes passzára remek ütemben, egyedül érkezett az ötösön belül, sajna ebből nem lett gól, csak felső léc. Könnyebb meccs lett volna, ha 0:1 már a 10. percben, de így sincs ok a panaszra. A második félidő elején, mikor többen a labdája elé vetették magukat, simán azt hittem, hogy gól lesz.
Mahrez már az első percben egy tisztességes lövéssel köszöntötte Pickfordot, jónapot kívánok, megjött a bajnok. Többször is úgy ment el a szélen, ahogy akart. A 10. percben az a passz Gündogannak az első gól előtt, ahogy Kevinnek passzolt (és amit előtte csinált) az első gólnál. A szabadrúgása meg az a plusz volt, ami helyére rakta a csapatot, a meccset. Profi.
Mahrez egy másik polc volt most (is).
Sokáig nem azt láttuk tőle, amit megszoktunk, volt is egy igaz Sterlinges ziccer, amit 1:1-nél, egy-egy-ben rendesen elsterlingezett, rossz értelemben.
De az is Raheemra vall, hogy ő rakta rá az i-re a pontot. A végén csak bent volt a labdája.
Az ék Jesus volt. Tökéletesen fejelte be KDB passzát, azzal a furcsa mozdulattal tudta csak elérni, de így volt a tuti. Küzdött, jól nyitotta a területeket a társaknak. Pep 1:1-nél úgy gondolta, hogy a legésszerűbb elől váltani. Jött Agüero Jesus helyett. Bevált.
A meccs egyik hozadéka, hogy De Bryune megsérült. Két-három hét amit ki kell hagynia. Jövőhéten válogatott meccsek miatti szünet, talán nem akkora érvágás.
A helyére jött Bernardo Silva. A meccs másik hozadéka egy twitt, amit Bernardo Mendynek címzett. Egy spanyol csokimárka figurájához hasonlította.
Silva kirakta azt a twittet. Oké. röhögött aki röhögött, hülyézte aki hülyézte. ez is oké. előjöttek akik szerint ez rasszista. oké. törölte. az FA gépezte mozgásba lendül. vizsgálat. oké. a várható büntetés: hat meccs. ez nem oké. Bernardonak egy hete van (már csak öt napja), hogy elmagyarázza, hogy ez egy vicc. Rossz vicc. Nem vicc, hanem rasszista és még több meccset érdemel. Vagy ki tudja mit kell neki előadni. A lényeg veszik el. Mi marad meg? Sokaknak ez: a rasszizmus elleni izé egy túllihegett valami. Kinek jó ez?
A végén még Sterlinget váltotta David Silva.
Megvan, nehéz volt de megvan. Ez a nehéz vizsgafeladat megoldva.
A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló: