Érdekes meccset hozott a legutóbbi bajnoki forduló. Érdekes volt inkább, mint izgalmas, a tavalyelőtti bajnok nyomokban emlékeztet már csak Ranieri ütős csapatára.
Az első félidőben a City a saját dolgát nehezítette meg, aztán a másodikban az élete egyik legjobb negyvenöt percét produkáló Sergio Agüero vezetésével szét lettek kapva a Rókák.
A csapat a mezén a megszokottól eltérően egy felirat volt megtalálható a mellkas közepén, ezzel a Manchester City Ladies-t promotálták a srácok, pontosabban a Same City, Same Passion kampányt.
A védelembe visszatért Zincsenko és Laporte, más csapatrészben nagy meglepetést nem láttunk. A kispadon újra heten ültek, köztük két középhátvéd (Stones és Kompany), három fiatal (Foden, Nmecha és Díaz), Danilo és persze Bravo.
Claude Puel három középső védővel, két szélső védővel, három védekező középpályással, egy középpályással és egy csatárral biztosította túl a csapatát. Nem is róluk szólt a meccs, ami szokás szerint nem a szarakodással indult, csak most sikerült hamar begyötörni a gólt.
A második percben De Bruyne tekert be egy labdát a védők és Schmeichel közé, Agüero és Sterling és érkezett, hiába volt Albrighton a nyakán, Raheem elérte. 1:0.
A gól után beállt a megszokott tempóra a City, nem voltak se nem túl élesek, se nem túl pontosak, labdatartás, támadásvezetések, de a befejezések nem voltak hatékonyak.
A Leicester viszont addig a pillanatig, míg a védőink nem segítették ki őket. — illetve nem őket, csak Vardy-t —, mintha a pályán sem lettek volna. Jamie azért még mindig az az igazi gyilkos ösztönű csatár aki két éve is volt. Büntette a hibát rendesen.
Diabatét még csak-csak megállította Otamendi, de utána jött a kapkodás. Diabaté nem vállt köddé, az ő Silvájuk a Ota nyakán, így sietve passzolt, persze a legrosszabb helyre, a védők és a középpályások közé, azaz Vardy elé, akinek nem kellett több: megindult. Zincsenko és Gündogan is próbált becsúszni, hasztalan.
Vardy rávezette Laporte-ra a labdát, aki mellett a legjobb ütemben lőtte kapura, tökéletes időzítéssel, Edersonnak sem volt esélye. A fél City a nyomában (jellemzően sehol egy vendégjátékos a közelben, ha nem ekkora ösztönös csatárzseni Jamie, nem lett volna nagy baj ebből, de persze az), kapott egy lehetőséget, hülyét csinált a védelemből. Piszok jó gól volt, azt kell, hogy mondjam. 1:1.
A vendégek egyenlítése után sem állt össze a kép, hiába járatta nagyon szépen a labdát a csapat, valami nem stimmelt. Akadozott a gépezet (ha meg éppen nem, akkor Dragović mentett jó ütemben).
Laporte sem igen találta többször sem a helyét (nem, nem a gólt varrnám a nyakába), sokkal inkább tűnt idegen testnek, mint az első meccsén. De főleg Agüero lógott ki lefelé a csapatból. Inkább hamis kilencesként, mint igazi ékként vergődött a pályán. De a szünetben annyit rántott rajta Pep (mondjuk az egész csapat összeszedettebb lett), a leggyengébb láncszemből az lett, amelyet a leginkább lehet terhelni.
A második félidő ennek a szellemében indult. Egy a bal szélen futó De Bruyne-Sterling összjáték végén Kevin centerezett (ezt rengetegszer megjátszották, KDB volt sokszor inkább a vonalszélső, számtalanszor levitte a labdát a szögletzászlóig, míg Sterling belépett a tizenhatos elé, remekül működött ez), Agüero érkezett, lépéselőnyben, üresen. 2:1.
A harmadik és a negyedik gólban vastagon benne volt Schmeichel. Az 53. percben védője kellemetlen szituba hozta, a fejetlenül (felszabadító célzattal) előrevágott egy labdát ami Fernandinhóhoz került, aki rögtön passzolta Kevinnek, aki adta is tovább Agüerónak, aki becsúszó védő előtt lőtte a kapuba labdát (Schmeichel azért bele tudott kapni). 3:1.
A 76. percben meg egyszerűen odapasszolta Agüero elé a labdát, aki köszönte szépen. 4:1.
A harmadik és a negyedik gombóc között Puel cserélt a kettőt, jött a két, a mi szempontunkból érdekes játékos. Iheanacho és Mahrez érkezett Chilwell és Diabaté helyére (a szünetben volt egy Silva-Simpson csere, de az sok vizet nem zavart).
Kelechi sajnos nem tud bekerülni a csapatba, PL gólja nincs még.. Mahrez pedig a januári átigazolási huzavona miatt került a figyelmünk középpontjába. Most játszott először, Puelnek igaza volt, a Leicester vezetősége kiszabta a büntetést, a menedzsernek meg az a feladata, hogy minél hamarabb a csapatba pakolja az egyik legjobbját. Hogy a nyáron mi lesz? Az már más kérdés.
A cserére Pep is reagált, behozta a védekezésben jobban muzsikáló (és fittebb) Danilót Zincsenko helyett, hogy Mahreznek esélye se legyen. Nem is volt.
A következő cserék célja a visszatérők játékba lendítése volt, Foden jött Fernandinho helyett (Gündogan ment hátrébb, Phil előrébb), Stones pedig Otamendit váltotta.
A slusszpoén volt a legszebb, Foden nyargalt el a tizenhatosig, ott tett egy tiszteletkört, majd lepasszolta Agüerónak, aki beverte az ötödiket. 5:1.
A Leicesterről meg annyit, hogy a második kapura menő labdájuk (egy Vardy fejes) 5:1-nél, a lefújás előtt történt meg.
Két olyan teljesítményt láthattunk a csapatban, amely világszínvonalú volt. De Bruyne passzai élményszámba mentek (hat kulcspassz/három gólpassz), ahogy Pep fogalmazott: komolyan számításba kell venni az aranylabda jelöltek között (ehhez persze egy szép bl tavasz és egy jó vb is kéne persze).
A másik természetesen Sergio. Az idei teljesítményére nincsenek szavak, 2018-ban tizenhárom lőtt gólnál jár.
A legutóbbi hét meccsen gólt lőtt az Etihadban. Ebben a szezonban van két duplája, egy mesterhármasa és ez a négyese. Zsinórban ez a negyedik idénye (összesen az ötödik) amelyben elérte a húsz gólt a bajnokságban. Géniusz.
Tizenegy forduló van hátra, tizenhat pontos előny a második United előtt. Már csak matematikailag van sansz rá, hogy behozzák a lemaradásukat.
A hatodik Arsenal meg már egy másik liga. 27 pont mínuszban vannak, tőlük a tökutolsó West Brom 25 ponttal van lemaradva… Kontraszt.
A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló: