Zárulhatott volna jobban is a hétvége, de persze sokkal rosszabbul is.
A múlt héten nagyon pocsékul játszott a csapat, de nyert, most elfogatható teljesítményt nyújtottak a srácok, de nem nyertünk. E van, erre csak egy hatalmas közhelygyűjteményt lehetne erre ellőni, de annak meg nincs értelme. Megyünk tovább.
Nem indult jól a meccs, több szempontból sem, Milner megsérült a bemelegítésnél, így Barry került be a csapatba, Razak pedig a padra.
Már a negyedik percben belém fagyott a szar, Nolan lesgólját simán azt hittem megadják, mert simán meg lehetett volna. De azt, hogy mi a helyzet igazából a tököm tudja, Puhl Sándor számát meg nem ismerem.
Hiába nem volt a West Hamnek egy kaput eltaláló lövése sem az első félidő után, azért egy meg nem adott góljuk és egy nagy löketük nekik volt.
Mindkét játékrészben ment előre tisztességgel a csapat, de az utolsó passzba, lövésbe hiba csúszott, vagy ott volt Jääskeläinen.
Érdekes volt a felállás, soha nem állt fel így a támadósor úgy hiszem, és az már biztos, hogy ez nem is ízlik sem Balotellinek, sem Džekonak. Egyikük sem szélső, itt jöhetne képbe Sinclair, de a jelek szerint Scott az idei Owen Hargreaves.
A volt válogatott középpályás sem volt Mancini embere, úgy tűnik most a fiatal angol szélső sem az. Mancio egy kicsit durcázik, ő a montenegrói Joveticset képzelte el bal szélre, de a vezetőség nem akarta kivásárolni a Fiorentinából.
Tuti a szélső poszt, ahová valaki jönni fog januárban, mert ez így nem mehet sokáig.
A meccs embere nálam egyértelműen nem Jussi Jääskeläinen, hiába mutatott be több pazar tornagyakorlatot, hanem Nasztaszics.
Még a hajam is kihullt amikor a szerb gyerek idejött, na nem a játéktudásától féltem (bár egy meccsét sem láttam Olaszországban), hanem az ára. Furcsának tűnt az (a sehol sem megerősített) hír a vételáráról. Valag pénz plusz a másik fiatal balkáni bekk (a szintén egy valag pénzért vett) Szavics játékjoga soknak tűnt egy tizenkilenc éves játékosért, de ez után a meccs után nem érdekel mennyi is az annyi.
Hibátlanul védekezett, leradírozta a pályáról a földön és a levegőben is Carrollt, az más kérdés, hogy az angol válogatott csatár kezd valami elképesztő mély gödörbe kerülni. Hihetetlen hat még mindig, hogy kb. annyi pénzt fizetett érte a ‘pool, mint amennyit az Atletico kapott Agüeroért.
A védelemből mindenki jó volt, még Kolo is megoldotta a feladatát, pedig tőle féltünk egy picit. Mellettük Barryt és Tévezt lehet kiemelni, sajna másokat nem.
A City jobb volt most mint a Swansea ellen, de most sem Tévez, sem más nem tudta eldönteni a meccset. Senki nem tudott villanni. Kár, de nincs igazán baj, a mu csak két pontra előttünk, az Everton és Spurs öt ponttal mögöttünk, továbbra is veretlen a csapat, két kapott gól nélküli meccs, most már csak a támadóknak kéne magukhoz térniük.
Most is csak egy gól hiányzott a boldogsághoz.
Szóval tegnap a londoniak lőttek egy kérdéses lesgólt, ezen kívül nem volt kb. semmi a hazaiktól, szóval nem nagyon erőltették meg magukat, a labda sem volt náluk (35-65 a birtoklás), kapura alig lőttek (6/0 és 22/5) szóval nem lehetnek igazán bánatosak. Ők sem.
A meccs jegyzőkönyve, és az összefoglaló: