Sikerült. Pedig bő egy hónappal ezelőtt már szinte lemondtunk róla. A londoni égés után már úgy véltük, hogy kész, ennyi, vége a dalnak. Mínusz nyolcról, ilyen sorsolás mellett totálisan elképzelhetetlennek tűnt a mai nap. Az élet azonban egy hollywoodi forgatókönyvvel a pokolból egészen a mennyországba emelt át minket.
Szenzációs start, rekordokkal teli fél év, ráadásul az egyik legnagyobb ellenfélnek adtunk egy történelmi jobb horgot is saját pályáján. Első számú esélyesekké léptünk elő. Egy idő után azonban visszavettünk a tempóból, a bombaformánk eltűnt, és egyre több kínos ütést ért minket. A londoni zakóval pedig egy nagyon csúnya pofont kaptunk a pofánkra, amelynek köszönhetően az orrunk már a ring poros, izzadsággal és vérrel áztatott padlóját szagolta. Összeestünk. Elkezdtek ránk számolni. Az utolsó pillanatban azonban történt valami…
Köptünk egy embereset magunk elé és összeszorított fogakkal felálltunk. Igazítottunk a kesztyűkön, majd a már ünneplő rivális felé vettük az irányt. Tudtuk, nincs veszítenivalónk. De a meccs végét legalább melózzuk végig tisztességgel, hogy elmondhassuk magunkról: mi mindent megtettünk.
Más lelkiállapotban, a nyomás terhe nélkül vágtunk neki a mérkőzés maradék részének. A meneteket elkezdtük hozni megint, a vetélytárs pedig megtette azt a szívességet, hogy hibát hibára halmozott. A mérkőzés elején látott látványos és szórakoztató énünk újfent megmutatta magát, az ellenfél pedig megrogyni látszott. Felcsillant újból a remény előttünk.
Megéreztük a rivális vérének fémes, keserű ízét, ami adrenalinbombaként hatott ránk. A döntő menetnek teljes önbizalommal, erőnk teljében vághattunk neki.
Egyetlen egy cél lebegett csak előttünk. Be kell vinni azt az ütést, amivel akkora lépéselőnyre tehetünk szert, aminek egyszerűen elégnek kell lennie az álmunk megvalósulásához.
Ők is, és mi is tisztában voltunk vele, hogy ez az a menet, amely eldöntheti az egész meccs sorsát. Bár ezúttal nem produkáltunk gálaelőadást, magabiztosan és teljesen megérdemelten húztuk be a végkimenetel szempontjából oly fontos menetet.
Megkapták tehát a második taslit is az állkapcsukra. Ettől végképp összezuhantak. Megpróbáltak még visszatérni a meccsbe, bíztak benne, hogy talán elkövetjük mi is azt a hibát, amit ők.
De nem. Habár a legvégső lépésnél, a mennyország kapuja előtt, még adtunk egy drámai, thrillerrel teli színt a történet végének, de megcsináltuk, és elértük, hogy a TÖRTÉNELEM újabb aranybejegyzéssel bővüljön.
Megszólalt a gong. A meccsnek vége. Győzött a kék sarok.
(„Mancinivel soha nem lesz bajnok a Manchester City”-s nagyokosok, na merre vagytok?)