Mancini apánk szerint ebben az idényben 15 góllal többet kell szereznie a csapatnak mint a 2010/2011-es szezonban, ha valóban bajnoki álmokat akarunk kergetni. Ebben van is valami, hiszen az elmúlt idényben mi szereztük a legkevesebb gólt az első négy helyezett közül és ha egy kicsit is termékenyebbek lettünk volna, lehet, hogy a bronznál valamivel fényesebb érem lógna most a srácok nyakában…
A kevesebb rúgott gólért Tévez mellett David Silvát lehet legkevésbé felelősségre vonni. A tavalyi év egyik meglepetésembere volt pozitív értelemben, Kompany és Carlitos után talán Silva nyújtotta a legjobb teljesítményt. Remek formáját az idei szezonra is átmentette úgy néz ki: 2 bajnoki, 2 szerzett gól eddig a mérleg.
A spanyol világbajnok a tavalyi nagybevásárlás egyik legjobb terméke, nélküle szinte elképzelhetetlen (bár Nasri érkezésével már nem feltétlenül) a City középpályája. A korábban szélsőként játszó törpe tökéletesen illeszkedik abba a játékképbe, amelyben Mancio játszatja: a csatár(ok) mögött, de még a középpályások előtt szervezi Manchester kék vérű népének a játékot. A színes, kreatív játékstílusa miatt csapaton belül már becenevet is kapott David Josué Jiménez Silva: Micahék elnevezték Merlinnek.
Nevezhetnénk túlzónak is ezt a jelzőt, ám miért is tennénk? Játékára sosincs panasz, szívét-lelkét kiteszi a pályán, nem látni tőle balotellis megnyilvánulásokat vagy dejongos belépőket, de még a tévezes siránkozás is messze áll tőle. Alacsony súlypontjának és fürgeségének köszönhetően kénye-kedve szerint kergeti őrületbe az ellenfél védőit. Átadásai halálpontosak, legyen szó apró körömpasszról, vagy térfelet átívelő indításról. A csupaszív Dávid gyerek a pálya szinte minden részén felbukkan, kevés hibával játszik és a mezőnyjátékból kimagaslóan kiveszi a részét, elég ha csak rápillantunk az alsó képre:
Angolul nem tudóknak egy kis segítség: az 1-es képen David Silva labdaérintései, a 2-es képen pedig a sikeres (kék nyíl) és sikertelen (piros nyíl) passzai láthatóak a Bolton elleni bajnokin. Na már most, ezek a színek hiányoznak akkor, ha szilvánk nincs a pályán. Emiatt is ordított a helyzet tavaly még egy szervező középpályásért, mert ha a spanyol valamilyen oknál fogva nem volt a pályán, a csapat támadóereje jelentős mértékben megcsappant. Bár tele voltunk minőségi fedezetekkel (Milner, Barry, de Jong, Vieira, Yaya), egyik sem tudta/tudja úgy betölteni a karmesteri szerepet mint David. Nasri érkezése minden bizonnyal levesz némi terhet róla, ennek ellenére továbbra is a partiállat (bizonyíték itt és itt) Silva lesz a gárda egyik legmeghatározóbb középpályása. Sőt, Lee Dixon (az Arsenal korábbi legendás védője) egészen odáig ment, hogy a Premier League legjobb szervezőjét lássa kedvencünkben. Lelke rajta, esélyünk sincs tiltakozni ellene.