Végre valami?

chelsea homeNégymeccses vesszőfutás, ebben vagyunk benne konkrétan. Erre a szeptember közepi háromra számítottam is (simán komolyan rá is mondtam: benne van három zakó lehetősége is ebben a hétben), de a Stoke elleni fos szégyenteljes izé nem kicsit sötétít az összképen.

Nincs nyugtunk, ma már itt van a kedves Mourinho bácsi Londonból, higgyétek el, neki baromira jó lesz ma egy kövér nagy ‘X‘ is, de nekünk nem. Végre lesz már valami? 

Szóval zsinórban nem jönnek a pontok mostanság. A Stoke elleni hazai vereséget leerőltettük a torkunkon, az Arsenal elleni pontszerzésnek még örültünk is, a Bayern elleni zakónál már erősen öklendeztünk (amúgy a német foci megint jól a seggébe rakta az angolt ebben a BL fordulóban), ha most is kikapnánk, az jobban fájna, mint Guardiolának az a rúgás, amit Freniktől kapott.

Tökönrúgás lenne nekünk is, azzal érne fel igazán, ha ma kikapnánk (nem mellékesen a mu is előzne egy a rókák felett aratott győzelem után, oké a sorsolásukat kb. van Gaal intézte, mi meg túlennénk a Chelsea-‘pool-Arsenal hármason, de basszus, nemrég ezen a mu-n röhögtünk még teli szájjal), nem kicsit lefelé görbülne a kicsi szánk.

Jó lenne ha visszatérnénk a támadó taktikához (nem kicsit kúrt fel, hogy 0:0-ra mentünk a tartalékos Bayern otthonában), jó lenne ha Yaya nem csak testben térne vissza a nyaralásból (jó lenne nem kívánni, hogy miért nem ment el mégiscsak az anyjába PSG-be), jó lenne megszerezni a vezetést, jó lenne azt megtartani, jó lenne megint győzni.

A Chelsea ellenben nem akar túl sokat, egy pontért jönnek, esetleg kivárják a hármat. Nem fognak kapkodni. Tavaly volt a portói sikerek óta a legszarabb szezonja Mourinhonak, nem csoda, hogy átalakított a keretét, mit mondjak nem csinálta rosszul. Megszabadult két nagy öregtől, Cole Rómában, Lampard nálunk (illetve New Yorkban) kötött ki. Eto’o ment az Evertonba Lukaku után, előbbi ingyen, utóbbi vagy 30 millióért.

Rengetegen kölcsön lettek adva, Torres és van Ginkel a Milanba, a kisebbik Hazard a ‘gladbacba, Marin Firenzébe, Moses a Stoke City-be, Romeu a Stuttgartba, Ryan Bertrand a Sotonba… A sor kurva hosszú.

Pénzt (Lukaku mellett) Patrick van Aanholtért (Sunderland), Demba Baért (Besitkas) és David Luizért (kurva sokat a PSG perkált) kaptak.

A zsetont szépen el is tapsolta José, sajna okosan. Diego Costa a spanyol után rögtön nyerne egy angol aranyat (fossa is a gólokat). Costával jött Filipe Luis is az Atleticoból Cole helyére. (bár  Azpilicueta a bal bunkó). Lampard utódja is Spanyolországból jött, Fábregas viszont hozza is azt, amit elvárnak tőle. Cserecsatár az ex-Queens Parkos Loïc Rémy.

Ha már legendákat zavart el a portugál, egyet visszahívott: Didier Drogba újra kék lett. Thibaut Courtois visszahívása nem volt meglepetés, az, hogy kipattintotta Cech-t a helyéről annál inkább.

A bajnokságban veretlenek, a Burnley-Leicester-Swansea hármas legyűrése nem volt meglepetés, az Everton elleni idegenbeli 6:3 annál inkább (a BL-ben szerdán csak 1:1 sikeredett a Schalke ellen). Ideje lenne pontot veszteniük. Hármat. Nekünk meg összejöhetne végre valami.

kezdés: 17:00, vezeti: Mike Dean, tv: digi, stream: itt

Legutóbb februárban jártak az Etihadban, akkor sima kettővel búcsúztak a kupából, sokat adnék ma egy ilyenért: