A semminél több

arsenal vs cityA Stoke elleni hazai vereség réme kísérteni fog egy jó darabig, de legalább az Emiratesben  nem égtünk meg. Erre megvolt a sansz, persze ha a végén egy kicsit jobban koncentrálunk (van egy kis szerencsénk) elhozattuk volna a három pontot Londonból. Sajna ez nem lett meg (a semminél sokkal több ez a egy pont!), de semmi idő merengeni, holnap este már Münchenben lesz a csapat.

A Stoke elleni meccs tényleg nagy tanulság volt, főleg a jobb oldal gyengélkedése, most a Zabaleta-Navas páros határozottan jobban működött, mint a Sagna-Nasri duó. Bacary-t érthetően nem akarta volt csapata ellen kezdetni Pellegrini, Samir meg nagyon visszafogott a Wembley-ben a szuperkupán, és akkor még finomkodtam vele (mondjuk piszkosul kizökkentette akkor az állandóan búúú-zó gúnársereg).

Pelle kényszerpályán is mozgott, Jovetics megsérült a válogatottnál, Yaya későn ért vissza Afrikából, Fernando pedig megsérült pénteken.

Az első lépés tehát a jobbszél átalakítása volt, be is jött. Az Arsenal balján a Monreal-Özil páros volt a messze a leggyengébb pontjuk. A második lépés: vissza a 4-2-3-1-hez. Wenger 4-1-4-1-ére ez volt a válasz. A védelmül előtt Flamini szerepelt, a középső négyes ‘legyező alakban’ (a két szélen Sánchez és Özil, középen pedig Wishere és Ramsey), legelöl pedig az új fiú, Welbeck.

A harmadik lépés pedig a rotáció. Az említett Zabaleta-Navas jobbszél mellett bekerült a kezdőbe a teljesen felépült Agüero, Džeko a padra szorult, a bal oldal Milneré lett, a középső kettős lett az igazi meglepetés, Fernandinho mellé Lampard lett nevezve. Lamps kezdő az Emiratesben. Hihetetlen!

A meccs legeleje inkább a miénk volt, de pillanatok alatt változott a kép, jöttek ránk a hazaiak. A 12. percben volt nagyon meleg, Welbeck kapufájánál, de no para, lehetett zrikálni a gúnárokat ‘nem véletlenül selejtezte ki van Gaal‘ .

Kontrára rendezkedett be a csapat, megtörtént az, ami nehezen fért bele a digi kommentátorának fejébe: megszereztük a vezetést. Navas befutott egy átlag játékos számára befuthatatlan labdát, középre adott, jött Agüero. 0:1.

Jésus loves us 

Ezután sem adtuk fel a támadásokat, két nagy helyzet volt, előbb Silva közeli lövését lábbal védte Szczesny, majd a második félidő legnagyobb lehetősége is a miénk volt, kár, hogy a kiugratásra Clichy érkezett, így sansz sem volt a gólszerzésre.

A szünetben Nasri váltotta Lampardot, szó, mi szó, nem ez volt élete meccse.

A 63. percben sajna gólt kaptunk. Wilshere egy labdaszerzés utáni közeli lövéssel egyenlített. 1:1. Jáj, az a csel, amivel megetette Clichy-t.

A gól után váltott Pellegrini Džeko jött Agüero helyett. Hiába a csere, a 74. percben Sánchez egy bazi nagy gólt akasztott.. 2:1.

Pelle tovább cserélt, a nem túl acélos Fernandinho helyett jött Kolarov a középpálya bal oldalára. Ekkor így  néztünk ki, Hart – Zabaleta, Kompany, Demichelis, Clichy – Navas, Milner, Nasri, Silva, Kolarov – Džeko. Ahhoz, hogy bejöjjön a húzás kellett egy sajnálatos eset, Debuchy sérülése után Calum Chambers jött be, aki talán még Monreal szintje alá lőtte be magát.

A 83. percben jött a második gólunk, Demichelist tök egyedül érte Kolarov szöglete a tizenhatoson belül, Martín nagyon szép gólt fejelt. 2:2.

Utána jöhetett volna még egy, legalább. Előbb Kolarov lőtte szét a kapufát, aztán Nasri volt lesen, majd egy Džeko előretörés után csattattant a vason a laszti.

Az Arsenal lehet az elégedetlenebb, Wilshere kb. élete meccsét tolta, Sánchez és Ramsey nagyon jó volt, Welbeck csak peches. Mondjuk Wengert sem értem, miért nem váltott előbb, ez legyen az ő gondja miért nem tudott (akart) cserélni.

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:

Holnap ilyenkor már szinte túl is vagyunk a BL meccsen, jön az évi rendes müncheni fellépésen. Guardiola tovább formálta a csapatát, Mehdi Benatia a Rómától, Lewandowski a Dortmunból, Xabi Alonso a Realból, Pepe Reina pedig a ‘poolból érkezett.

Persze volt, aki ment. Kroos a Real, Mandzukic pedig az Atletico Madridba igazolt, Daniel van Buyten pedig befejezte pályafutását.

Szokás szerint a BVB elleni szuperkupa verességgel startoltak, a bajnokságban meg a két hazai bajnokijukon nyertek (Wolfsburg, Stuttgart), a Schalke ellen pedig ikszeltek idegenben.

Egy rakás sérültjük van:

– Rafinha
– Franck Ribéry
– Bastian Schweinsteiger
– Mitchell Weiser
– Holger Badstuber
– Javi Martínez
– Thiago Alcántara

Robben viszont harcra kész. Nálunk Zabaleta nem lesz biztosan eltiltás, Fernando és Jovetics pedig sérülés miatt. Yaya visszatér, bármi lehet. A Götze-Lewandowski-Müller hármastól viszont fosok.

kezdés: 20:45, vezeti: Alberto Undiano (spanyol), tv: digi, stream: itt

Tavaly egy kvázi tét nélküli meccsen lettek elkapva, jó lenne ma téttel is megismételni!