Chelsea – Manchester City egy évvel ezelőtt

Egy évvel ezelőtt egy igen színvonalas meccsen hozta el a három pontot Londonból a City.

Nem csak a győzelem, hanem a Bridge-Terry személyes párharc miatt maradt emlékezetes ez a bajnoki.

A tavalyi Stamford Bridge-i találkozó előtt nem sokkal robbant ki a hírhedt Terry féle megcsalási botrány, amit volt csapattársa, és barátja, Wayne Bridge kárára követett el. Ez volt első találkozójuk az ügy nyilvánosságra kerülése óta. A híradások napokig ismételték azt, amikor Bridge nem fogadta el Terry feléje nyújtott jobbját.  A csapaton valahogy érezni lehetett, hogy Waynért is játszanak, és Bellamy remek napot fogott ki. Csakúgy mint Tévez, de ez akkoriban természetes volt.

Igen, 2-4 lett a vége, remek volt. Viszont Bellamy mára már nincs a csapatnál, és Bridge sem.

Wayne karrierje megtört a botrány után, önként lemondta a válogatottságot, és így nem utazott el a világbajnokságra sem. Ősszel Kolarov érkezése utána a Cityből is kikerült szép lassan, jelenleg a West Ham védelmében játszik (legalább ott rendszeresen) egyelőre kölcsönben.

Bellamy pedig a másodosztályú Cardiffnak próbál segíteni a feljutásban, szintén kölcsönjátékosként.

Eltelt tizenhárom hónap, de most nincs benne a levegőben egy sima idegenbeli győzelem. Nem látszik a csapaton, hogy az adás-vételi szezonokat kb. 150 millió eurós mínuszban zárta a menedzsment

Mancini első ránézésre nem megerősítette a csapatot, hanem a saját szája íze szerint formálta. Erre pedig sok ez az összeg…

Ezen a meccsen ketten voltak elől, — legalábbis Bellamy sokkal támadóbb szellemben játszott mint Johnson, vagy akár Silva — valószínűleg ma már, — akárcsak a jelenlegi idény nagy részében — egy csatárral kezd (Tévez) a csapat. Ráadásul ha tartja magát az ígéretéhez, Balotellit a csütörtöki fegyelmezetlensége miatt nem viszi el Londonba Mancini. Marad a kispadra a két nulla bajnoki gólos csatár, Jó és Džeko.

Nem szabad kikapni, a három pont lenne igazán megnyugtató, de pokoli nehéz lesz.

Valami már villantani kellene, hiszen az első hatban szereplő csapatok ellen eddig kilenc pont jött csak be, és a mostani meccsen kívül még a Liverpool, és a jelenleg hetedik Bolton otthonába is el kell látogatnia a Citynek. A Suprs pedig az idény vége felé utazik az Eastlandsre, csakúgy mint tavaly…

A tavalyi mérkőzés jegyzőkönyve.

Update: Tevez sérült, Džeko kezd, hogy még nehezebb legyen… Balotelli viszont kispados.